Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1964 (HU BFL XXXV.10.a/4)
1964-05-14
• irt ' " i \ v ■ f ' 7 * # ( ' 6 ' tata itta* } 6./ A vezetés színvonalának javításával kapcsolatban elmondhatjuk, hogy az adott lehetőségeken belül úgy Főigazgatósági szinten, nint vállalati szinten van javulás. A nár eddig leirt nehézségek ellenére is a nunkaszcrvezésben# általában á problémák megoldásában sokkal több a következetesség, a határozottság, mint az elmúlt időszakban volt© Ezt a negállapítást bizonyítják az 1964. I.n*évi eredményok is. Ez azonban a feladatok megoldásához kevés. Itt is legtöbb baj a lehetőségekkel, a feltételek biztosításával van,, ÉYek óta probléma, hogy a kivitelezésnek nincs megfelelő rt műszaki gárdája. A közvetlen termelést irányitó művezetők nagy többségének legmagasabb képzettsége 6 elemi és esetleg egy művezetői tanfolyam* Többéves jelenség, hogy a kivitelezésből a műszakiak szívesebben mennek más területre, ahol jobb anyagi feltételek mellett., és sokkal kisebb felelősséggel dolgozhatnak. Ezek a tények is ismertek, . csak éppen megfelelő intézkedés marad el minden esetben. 7*/ A.munkaerő helyzet sem jobb, mint 1963* évben. Ennél a kérdésnél azonban nem egyezik a véleményünk azzal, hogy az építőipar azért nem tudja a feladatát teljesíteni, mert nincs megfelelő létszám. 1964. IV. hé 28-nak riegfelelően. .Iffi£azr: hatósági szinten 243o fő hiányzik a tervhez .gzuksógtóik: rb számból, ez 3.1rt-nak felel meg, ugyanakkor a. vállalatok, ál-. tál mért és elismert vesztoségidő még nindéLg lóg felett jra&o Á helyzet tehát ténylegesen az, hogy a tervhez viszonyítva van létszámhiány, ugyanakkor egy sor egyéb probléma miatt a meglévő létszámot sem tudják megfelelően foglalkoztatni a vállalatok* Mit várunk a továbbiakban az BM.Főigazgatóságtól és a vállalatoktól a feladat eredményes megoldása érdekében/ A fentiekben közölt nehézségek. 1964-bon úgy néz ki.. hogy egész évben jelentkezni fognak. i «/• rt j —---------------------------------------- ——