Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1964 (HU BFL XXXV.10.a/4)

1964-09-17

A jelentés bevezető részében utaltunk arra, hogy a pártszervez:­­feek igen sok.erőfeszítést tettek a fiatalokkal való foglalkozás tekintetében. A pártszervezetek ilyen iránya tevékenysége az utób­bi időben visszaesett. A vállalatok nagyrészénél a leggyengébb te­rület a KISZ-munka. í ' \ E probléma kétirányú . a./ a KISZ tagok passzivitása b./ nem kapják nug az alap szervtől ará a mód­szerbeli segitséget, mellel a KISZ műn­tó kát a tagság részére vonzóvá és eredményesTM sé tehetnék, E témához tartozik, hogy a kereskedelmi vállalatok utánpótlási lehetősége elsősorban a tanulóképzés terén rendkívül nehéz,, mert általában a kereskedelemben olyan fiatalok mennek dolgoznis akto­két más szaluméban már nem vettek fel. Általában a kereskedelmi pálya nem csábitó a fiatalpk száméira. Ez a körülmény meghatározó­ja lehet a tagságnak. A vizsgált vállalatok között találkoztunk olyan esetekkel /mhásaTM ti Bolt, Keravill, Eérfiruha Nagyker V./, ahol a KISZ választáso­kat megelőző időszakban bizonyos fellendülés tapasztalható# A kerületi KLSZbizottság segítségének hiánya is hozzájárult a helyzet kialakulásához. Véleményünk szerint részükről kezdeménye-­­sett megbeszélés a párttitkárokkal jó irányba befolyásolhatja volna a munkát. Szükségesnek tartjuk, hogy az alapszervezetek a jövőben nagyobb súllyal foglalkozzanak a KISZ szervezetnél, vezetőségi üléseken számoltassák be a végzett feládátokról, időnként tartsanak közös taggyűlést, /ne csak kerületi felhívásra/ és menetközben is nyújtó... sanak segitséget részükre, annál is inkább,_ mert a p.értépítés szempontjából a KISZ tagok jöhetnek elsősorban számításba, •/1 / © j [ , ewwwwwwi^^ I t *' !- 13 -

Next

/
Oldalképek
Tartalom