Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1964 (HU BFL XXXV.10.a/4)

1964-09-17

_9-4 Gács elvtársnak! A lete heltségi vizsgálatot a szakszervezet a Pártbizottság felkérése'" alapján végzete. Egy sor dolgot fel­hozott ez a vizsgálat, ami adódik elsősorban a munka jellegé­ből. Sajnos nem nagy változást tudtak biztosítani. Itt az vol­na szükséges, hogy nagyobb önállóságot kapnának a vállalatok, és kevesebb beleavatkozás a minisztérium részéről. Amikor ezt felvetik egyet is értenek vele az elvtársak, de ha konkrét e-4 set adódik, akkor minden esetben bizonyítást nyer, hogy ez az ő munkájuk. A minisztérium vezetése kért he a vállalatoktól javaslatot fen­tiekre, melyet a miniszterhelyettes elvtársakig szívósan végig í - I ✓. is vittek, rt Már amikor ezt a munkát elkezdték akkor a vállalati párttitkárok kijelentették, hogy ők tesznek javaslatot, de #ájuknézve nem lesz-e ez kellemetlen ? Tudomásuk szerint 1-2 javaslat konkrét elfogadásán túl nem történt ebben az ügyben más. Éppen ezért gondolták, hogy visszatérnek rá, hogy ne maradjon ez egy formális dolog csak. I ■ ' Sok a papírmunka, de sokszor túl aprólékosan olyan dolgokat készí­tenek, amit kevesebb munkává is lehetne készíteni. Van. igyekezet a minisztérium vezetése részéről is ennek felszámolására. rt Számos statisztikai adat bekérése, amit azán nem hasznosítanak egy-egy területen pl. szállitási igazgatóságon, ahol ezt felfed­ték ott meg is szüntették. A beruházások helyzetét illetően úgy gondolja, hogy a PB azzal, hogy ezt a kérdést napirendre tűzte és alapos vizsgálattal megnézte az adott területeken a helyzetet, sikerült előbbrelépni a közszellem és az együttműködést illetően. Ezt egy év távlatából a szakterüle­tek is elismerik. Kevesebb az u.n. bulizás a beruházások vonatko­zásában. A minisztérium vezetői is több esetben napirendre tűzték a beruházások kérdését, az alapszervi taggyűlések is megtárgyalták a saját területükre vonatkozó problémákat, ebben a PB-nek-jelentős érdeme van. ________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________,__M_______ tó I '.[■©■

Next

/
Oldalképek
Tartalom