Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1963 (HU BFL XXXV.10.a/4)

1963-04-02

' I A egyetértettek pártunk politikájával, de úgy vélték, hogy túlságosan sokat áldoz a munkásosztály a parasztságért. Utal­tak különböző cikkekre és beszámolókra, amelyből az tünit ki, hogy a mezőgazdaság szocialista átszervezéséhez komoly anyagi támogatást nyújt pártunk és ennek eredményeként a városi la­­kosság életszínvonala nem emelkedik az előirányzott mértékben! Az volt a vélemény, hogy a parasztság érdeke is a szocialista mezőgazdaság kialakítása, tehát a parasztság is hozzon áldo­zatot a jövőért. E kérdéssel vezetőségi ülésen és taggyűlésen is foglalkoztunk és végeredményben olyan állásfoglalás született, hogy a mező­­gazdaság szocialista átszervezése a szocializmus épikésének* elórehaladásunknak kulcskérdése. Gyakorlati végrehajtása oedig azzal jár, hogy átmenetileg a munkásosztálynak‘ós más dolgozó Betegnek áldozatot kell hoznia. A^nagyüzemi gazdálkodáson keresztül emelkedik a termelékeny­ség ami egyet jelent az életszínvonal emelkedésével. A terme­lőszövetkezet megszilárdítása megkívánja a mezőgazdaság gépek­kel való ellátását. A^szemelyi kultusz lezárásáról szóló határozat bíróságunkon különösen nagy érdeklődést keltett és vitát'eredményezett. A határozat kifejezetten párttagokat érintett. Egyes elvtársak nem értették meg a határozatot, azt vetették fel, hogy olyan elvtársakat nyugdíjaztak, illetve helyeztek más munkakörbe, akik az ellenforradalom után résztvettek az ellenfordadalmá­­rok‘elleni perekben,'mint birák és megmutatták azt, hogy rend­szerünknek hü tagjai. Párhuzamot vontak azok között az elvtár­­, sak között, akiket a határozat érintett és azok között, akik nem voltak hajlandók elienforradalmárok ellen ítéletet hozni,' inkább kiléptek a bíróságtól és jó állásokban helyezkedtek el. •7~s A határozat világossá vált és azzal teljes egészében egyet­értettek akkor, amikor részleteiben ismertették a vizsgálat ű anyagát. Alapszervezetünk e témakörből taggyűlést tartott, él­re pártonkivüli vezetőket is meghívtunk. A taggyűlésen'külön­böző kérdések merültek fel a határozattal kapcsolatban, A kér­désekre a Központi Bizottság Adminisztratív osztálya részéről a jelenlévő elvtárs választ adott. Ezt köve főleg a büntet obi­­rák részére aktívákat tartottunk, itt ismertettük az anyag ha­tározati részét és.megvitattuk azt, egyben meghatároztuk a ha­tározatból adódó feladatokat. Az ismertetett kérdések nem csupán alap szervünkben, hnnem már; alapszervek területén is felmerültek. A régi vezetési módsze­rek ajakkal való felváltása a kezdeti időszakban a párttagság egy részénél értetlenséget eredményezett. A konkrét intézke­déseket szubjektív alapokon vizsgálták. E vélemények kialakí­tásához néhány elvtársnál hozzájárult; az, hogy régebben maga­sabb funkciót töltöttek be. Ezek az elvtársai: saját egyéni i sorsukat, helyzetüket fontolóra vették, úgy érezték, iaogy partunk határozatának eredményeként hátrányos helyzetibe ke­rültek $. nagy tapasztalattal rendelkező pártonkiviiliekkea szemben. 0- 7 -i

Next

/
Oldalképek
Tartalom