Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1962 (HU BFL XXXV.10.a/4)

1962-04-19

>íjK eMWWMSÍWf WH^ÜBiErtWtBt'Sí * ,r # V ' ) * / V re • ' - 9 *r 1. Termelflellegü vállalatoknál továbbra sem sikerült a fizikai . dolgozók nagyobb számát biztosítani a szakszervezeti bizott­ságokban. Az elutasító,indokok nem képesség, vagy fejlődési lehetőség hiányából, "'lenem inkább olyanokban jelentkezik, hogy nem © központban dolgozik, nehezen található meg, stb* A Kőfaragó V-nál pl.'jogosan kifogásolta a. tagság, hogy kevés a „fizikai dolgozó a vezetőségben* A‘központi kiküldött hozzá­járult, hogy 2 fővel növeljék az sz.b. tagságét, ás erre a két helyre sikerült aztán fizikai dolgozót választani* E negativun mögött azon túlmenően, hogy biztosan kényelmesebb és jobb sz©»»ézőlQhetőség mutatkozik a központi'dolgozóknál, de azt is látni kell, iH’gy emberek megszokták egymást, jobban is ismerik agyaast, és bizonyos fokig az előnyök féltése is mutatkozik* Ezzel azonbannem lehet egyetérteni, mart éppen a ta fizikai dolgozók vannak közvetlen kapásodat bán a termeléssel, a többi dolgozóval, a felmerülő problémákkal, ás sokkal hat- j hatósabb munkát lehetne végezni, ha ezen elvtársak közül töb— ben lennének a bizottságokban* Ez hozzásegítene ahhoz is, .hogy a Ma, még kétségtelenül meglévő protekcionizmus lehetősége csökkenjen. ' • . n ... , .2. Egyes területeken soknak, feleslegesnek tartjuk függetlenített funkcionáriusok számát. A HVDSZ terüiatáa pl! 27 vállalat közül 12 helyen' vari' függet­lenített titkár, ftega a felsőbb szerv is’sokalj§, de miután státuszuk, pénzük van, nem csökkentik ezek számát* A tervezőintézetek vonalán viszont felmerült a függetlenített sz*b, titkárok szükségessége. Nekünk az a„véleményünk, hogy általában sok a függetlenités, és az a határozat, amely a csökkentésre vonatkozott, nem ér­vényesült kellően. Az is felvethető, hogy a SZOT-nak érdemes lenne felülvizsgálni a függetlenített státuszok elosztásának helyességet, és a területek fontosságához mérten, elosztási változtatást biztosítani. 3. A sok pozitiv megnyilvánulás mellett néhány esetben azt ta­pasztaltuk, hogy a felsőbb szakszervezeti szervek, a személyi kérdéseknél elvi politika helyeit, presztis—kérdést csinálnak* Ez nem használ sem nekik, sem a szerkezeteknek. Ezt tapasztal­„ Vendéglátóiparnál, a Főv. Autóbuszüzemnél, a Víz­müveknél es mag néhány helyen. Szükségesnek tartjuk az ilyen­ül8 ®3gnyilvanulások felszámolását, ás az adott szakszerve— zetaknel a kérdésekre való visszatérést. 4. Ha elcHÍrtan is, de jelenfffceeQ lt kerül etünkben is, •. adapesiti szinten annál több helyen, ellen-szervezkedés, a demokrácia srve alatt, demagóg megnyilvánulás, elvtelen pozició-biztosi­­fas. Mindez fal kell, hogy hivja pártszervezeteink figyelmet rra, hogy az osztalyharc állandó éleződése (tavának elvetése a kommunista éberség elvetését is. A jövőben még LnaV V + ro forditani a tömegszervezeti munkára, ennak partirányítására* Annál is inkább szükséges ez. mert a demokratikus jogok mindinj^álró szélesednek , és 'ugyanakkor az í .____. ta ________________ éS ~ --'------------------------------------------ ------------

Next

/
Oldalképek
Tartalom