Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1962 (HU BFL XXXV.10.a/4)

1962-02-21

l s ' t *.• J ~ 9 . . 4* Több „propagandista elmondotta, hogy a la£sz ervi taggyűléseken tapasz - talták, zavart okozott az, embereknél az, ho g: a XXII. kongresszus fel­elevenítette a Sztálin kérdést. Zavart okozott az embereknél az is, hogy sajtónk minden kommentár nél­kül közölte le Dimitrov? bolgár helység nevének megváltoztatását -ismerve a bolgár KP értékelését. Volt olyan nézet is a vita során, amely a hadikommunizmus intézkedéseit, mint a személyi kultusz meonvil­­vánulását tekintette. Egy hallgató azon az állásponton volt, hogy Kubában is személyi kultusz van. Elhangzott olyan vélemény is, hogy ha Sztálin nem hal meg ás nem sike­rül a személyi kultusz felszámolni, ugy már régen kitört volna a har - ' madik világháború, 6./ A kinai KP állásfoglalásával kapcsolatban: Kínában objektiv törvényszerűség a személyi kultusz, Kína nagy te - rületei ugyanis szükségessé teszik a kemény, központosított irányí­tást, egyes szocélyek szerepének, jelentőségének felnagyítását. Van- e személyi kultusz Kínában ? A kinai KP hogyan értékeli ® XXII. kongresszust ? A kínaiak segitségadása Albániának. Nem áll-e fenn a Szocialista táboron belüli elkülönülés veszélye? Volt aki kijelentette: "a kinai elvtársak állásfoglalása világos:, ok is elitálik a személyi kultusz, de a módszerekkel nem,értenek egyet." Megkérdezték, hogy jelenleg folynak-e -a szovjet és a kinai párt között elvi tárgyalások ? ’ c,./ Al báni á va _1_ ka p c jeo latba na to Voltak, akik megállapították, hogy Hogy ha Albánia továbbra is ezt a politikai vonatot követi, ugy vagy Jugoszláviához, vagy az impe­­^ na li zmushoz fog közeledni. Egyesek szerint türelmesebb politikát kellene folytatni Albániával szemben, nem szabad őket gazdaságilag halálra Ítélni. d./ Egyéb vitatott kérdések: A szabadságról: egy filozófiai konferencián megállapították, hogy a szabadság teljes mértekben a Szovjctunióban a XX. kongresszus után, nálunk pedig az MSzMP megalakulása után bontatkozott csak ki. A gyarmati_országok kommunista pártjairól: egy gazd. pol. konferenci­án azt vitattak, hogy a volt gyarmati országok egy részében nincse­nek meg a kommunista pártok szervezésének feltételei, mert ninos munkásosztály IbílÉ——-Yfó-raü .r -ta Imáról: Filozófiai konferencián vitatták meg, hogy miért nem foglalja magában korunk fő tartalmának meghatározasa a bekes egymás mellett élés elvét. Egy gazd. pol. konferencián egy hallgató azt a megállapítást tette, hogy az „ SzKP-bán XX. kongrcs+zus után kialakul# csoport rév*-' nista volt es ezt azzal indokolta, hogy azért, mert revízió alá veF - tek a XX. kongresszus határozatait. < I

Next

/
Oldalképek
Tartalom