Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1961 (HU BFL XXXV.10.a/4)

1961-01-11

h ’ « ' **1 T-6— meg, Az általános benyomás az, hogy a fiatalok sorában fokozni kell a politikai nevelő munkát és sok esetben a KIS© fejlődésének számszerű eredményei mögött nincs meg a kellő politikai színvonalbeli fejlődés. Megállapítható, hogy a Pártszervezetek megvitatták a jelentést taggyű­lés keretében és foglalkoztak azzal, hogy a jelentésben foglaltakat sa­ját munkájukra vonatkozóan értékeljék. A Pártszervezeteknek javitaniok kell a politikai kiadványok terjeszté­sét a műszakiak körében. Az ezzel kapcsolatos határozatot általában nem hajtottak vegre. Vannak Pártszervezetek, ahol egyáltalában nem fog­lalkoznak azzal, hogy a pártonkivüliek körében ideológiai, politikai . kfe dvanyókat terjesszenek. E téren® lemaradás általánosnak tekinthető)^ csupán néhány pártszervezetnél /ERŐTERV, MÉLYÉPTERV, VIZITERV/ állapít­ható meg kivétel, ahol is a terjesztési munka rendszeres és eredményes. A politikai irodalom gyenge terjesztésével kapcsolatban nem fogadtató el az a magyarázat, hogy tervező vállalatoknál az érdeklődés inkább a műszaki 'irodalom irányában mutatkozik meg, mert egy szakirailag képzett • ■ embernek világnézetben, politikailag is fejlődnie kell és igy - ha po­litikai ideológiai kérdések iránt érdeklődés nem mutatkozik mog, az a síi nevelő és agitációs munkánk gyengeségét mutatja ezen a területen. befejezésül megemlítjük, hogy a PTO Írásban kiadta valamennyi Párt - szervezet titkárának* valamint titkári és ágit.prop. titkári értekez- fe leten is ismertették. Az Ágit. prop. osztály október hé elején ellen­őrizte* mit tettek a határozatok megvalósítása érdekében és megjelölte a menetközben felmerült problémákkal kapcsolatos feladatokat. Budapest, 1961. január 5. % Komlós Istvánné Farkas László *j 5 ..... 'te.| • ■ ta

Next

/
Oldalképek
Tartalom