Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1961 (HU BFL XXXV.10.a/4)
1961-05-10
i ^ » í , 1 I - 4 -roskodalombon rnut*tk"-zik • Röviden ugy fogalmazhatnánk meg, hogy c népgzodr.ságí és ez en belül a külkereskedelmi ^tervek az egyes tervidőszakban lényegesen módosulnak, a-tol jes.it os p xlig jelentősen eltér n tervezettől v* Tehát tervünk megalapozottsága sok kifogásolniy.nlót hagy nv-ga után, . • Az eltérések, ok ni egyrészt a népgazdaság időközbeni változáséiból következnek be, •de1 szerepel ~z évközben szükségessé váló ^tervmódosítások között olyan változás is, amely szükségességet^már a tervek kialakítása során látni lehetett, a i-orvbó •való^boépitósük mégsem történt meg. Télin erre, hogy r. tőkés fizetési mérleg az 1961 ^ február 22-i GB, határozat alapján 2o M Dft-tal romlett., tí7 M-qs tőkés romlás ás 67 M-os /importölőszállit.ásr.lc, 196 b. 'évi bűpótlás ok/ j.avu■■ lás egyenlegenként. .. . ■ 4 . ■ A tap/sztál “tök azt mutatják, hogy ’n. tervezés időszakátníi erősen leszorított fizetési mérleghiány'.a - terv megvalósításakor ismét növekvő tendenciát mutat .• Több, n terv kialakításakor éppen a fizetési mér-, "lég ..javítása érdekében alkalmazott importosökkontésről, illetve export -: emelésről bebizonyosodik,, hegy'.'alkalmazásuk erőltetett volt, illető-- ’•• lég. r térben végrehajtott' változtatásokat megalapozó intézkedések -.tó^ nem tUrtántek meg, :Dél,da''erre n belkereskedelmi.xészlotökből felszabaduló és tőkésbe tervezett 32 M Dft ér'té.kü konfekció és 6 M Dft ' értékű cipő? ami átcsoportosítás következtében 23 M Dft-r-s tőkés fizetési mérlegromlást eredményezett. Hasonló példa erre a .tervben ' ., kínai viszonylatra, beállított 5.oopt.ci gyapot. Mint ismeretes, ti'GB. határozata értelmében 4 .ooo- to gyapotot tőkésből' kell behoznunk., ami. uj::bb 4-5 M-os mérlegromlást eredményez. Szék .a példák nem kivételek, ' - , hanem a tervmunka gyakori módszerei. Meg kell moadanuftk, hogy ezek ellen a külkereskedelem sem harcolt következetesen-. A kérdéssel azért szükséges részletesen foglalkoznánk, mert kihatásai■ tan nemszűkíthető le egyszerűen.a népgazdaságot súlyosan érintő mérlegromlás problémája, hanem ezt meghaladóan ellentétet teremt-a -szeptemberi határosat' célkitűzés ei, - elvei óa n megvalósulásuk között. Az a lelkesedés, ami n határozat megjelenésekor élt öltötte a dolgozókat, már az l'96o~as feladatok megvalósítása közben bizonyos pesszi-vta mizmusbn csapott át, a határozatba vetett bizalom meggyengült. Ezt eredményezte az, .hogy látszól ag'.'egy sor területen megfeledkeztek a PB határozat célkitűzéseiről. így a hangulat újbóli visszaállítása ta még sokkal nehezebb volt n -pártszervezet részére, noha dolgozóink egységésen álltak*ki a 2oo M-os külön feladót végrehajtásáért és kidolgozásáért,-. ' * . ‘ A baráti országokkal folyó 196-1,.. évi. keres ködeim i tárgyalások megkötess én él a szeptemberi határozat előírta, hogy 1961-ben növelni kell a, demokratikus-országokból származó anyagimport hányadát és nem a kölcsönös szállítások egyensúlyára kell törekedni, hanem igyekezni kell hogy a. >baráti országokból n ni szállításainkon túlmenő szállításokat, • későbbi evekre átnyúló fizetősek-.ellenében-kapjuk, .-gépimport igényeink egyidejű csökkentése melletti v . • . * h A* feladat végrehajtása erdőkében megfeszített munká és mozgósítás voljt szükséges . . Az el ért .'eredmények, az.öhbau a kívánt célkitűzéseket nem biztosit“tt-ukIi'ényegéb'ö^ a Jzavjetuhiő kivételével?-, a többi baráti’ országok r.n.g mog.2S8zir.tU iiffceryeisoió'mellett is ess k- reá zben adete helyt a - m agyhr. keresőknek, 'hivatkozva, *sa jut népgazdaságuk ne— ."V '• .tói ■„ /