Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1961 (HU BFL XXXV.10.a/4)

1961-03-08

v -.-” " t -t * • Jelén t'é> a Legujabbkori Történeti Muzeum pá^zorvczotd^SRe^rzsiffllásáróH A vizsgálatot kettőn végeztük, beszéltünk a pártszervezet ins­truktorával, Almási elvtárssal, majd a pártszervezet titkárával, helyet­tesével, a muzeum igazgatójával, öt tudományos és egy technikai munka­társsal. Ennek alapján a következőket állapítottuk meg: 1./ A hivatali és pártmunka a múzeumban összefolyik. Ennek fő­oka szemléleti jellegű: miután az elvtársak nagyrésze korábban a PTI- ben dolgozott, úgy tekintették, hogy hivatali munkájuk egyben pártmun­ka is. Ezt a felfogást magukkal hozták, nem vették eléggé tekintetbe, hogy itt a pártszervezetnek több speciális feladata is van, mint a párt­­intézményekben. Az összefonódásnak személyi oka is van: a párttitkár egyben az igazgató helyettesen Mindennek következtében a legutóbbi idő­kig nem érződött eléggé, hogy a pártszervezet mint olyan segítené, ser­kentené a hivatali-tudományos feladatok megoldását, összetételénél fog­va pedig alkalmas lenne erre: a párttagság megfelelő szakmai tudással, tekintéllyel rendelkezik, a 8 párttag közül 6 tudományos, 1 technikai, 1 adminisztratív dolgozó;. r' A legutóbbi hónapokban van némi fejlődés a pártéletben. Külö­nösen jelentős eredmény a megindult szakmai-ideológiai tanfolyam, amelynek szervezésébe a pártszervezet is erősen belefolyik. A tudomá­nyos munkatársak valamennyien igen bőséges irodalomjegyzék alapján, havonta ill. 6 hetenként tartott konferenciákon feldolgozzák a magyar munkásmozgalom történetét. Ez véleményünk szerint, mivel a 16 dolgo­zóból 10 főt érint, szükségtelenné teszi, hogy itt külön pártoktatás is follyék. Javasoljuk, hogy ebbe kapcsolüdjék be a nem tudományos státusban lévő, tanulásra hajlandó dolgozókat is; ezek jelentősen csök­kentett irodalomjegyzék alapján készülhetnének a konferenciákra. Korábban a magatartásbeli, személyi problémákkal nem foglal­kozott. kellően a pártszervezet, e miatt akadt egy-két ilyen természetű ügy. Legutóbb a pártcsoport megvitatott már egy ilyen kérdést és úgy /-■s látjuk, ennek kedvező a hatása. /Lengyel István elvtárs tudományos munka­társról volt szó. Magánéletében vannak problémák., amelyeket azonban az igazgató és a párttitkár kissé egyoldaluan itél meg, továbbá ellenté­tei vannak az igazgatóval, részben az előbbiek, részben egyéb magatar­tásbeli hibái miatt. Akadnak bizonyos - mástermészetü - problémák- Abrus elvtárssal a pártszervezet helyettes titkárával,kapcsolatban. Gerelyes elvtárs sze­­srint - bár a legszorgalmasabb munkatárs - meggondolatlanságával néha árt az intézmény tekintélyének; helyesnek tartaná, ha idővel más kerülne be a vezetőségbe. A muzeum feladatai jelentős lehetőségeket nyújtanak arra,'hogy a munkatársak szoros kapcsolatba kerüljenek az üzemi munkásokkal. /gyűjtoutak, kiállítások, előadások, stb./ Véleményünk szerint ez olyan terület, ahol a pártszervezet különösen eredményesen működhetne. /Ösz­tönzés a tevékenység fokozására, a tapasztalatok kicserélésének szerve­zése,' stb./ Hasznosnak tartanánk, ha egy-egy fiatal tudományos munka­társ időnként hosszabb időt töltene egy-egy nagyüzemben, ahol pl. társa­dalmi aktívákat szervezhetne be gyűjtési gyűjtési feladatokra és közben maga is jobban megismerkedne az üzemek életével. Annál is inkább kívána­tos lenne ez, mert a muzeum egyik igen fontos terve a inunká 0 rk 1 o r felderítésének megindítása,. — /- - - - - --------------------------------------------------------------------------- —----------— - —-------------——---------- —-------------------—I---------------------fL.—-----------------------.—-------------—------- ■--------------------------.—----------------------------— —i-----------------------——----i---------------------- —

Next

/
Oldalképek
Tartalom