Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1961 (HU BFL XXXV.10.a/4)

1961-11-01

----itI , , , . . . , , , „ fi*.- 16 -Perlaki elvtárs: i ft> A jelentés nagyon sok problémát vet fel arra vonatkozóah, hogy az V. kerületi Népfront Bizottság a legutóbbi Végrehajtó Bizottsági ülés óta milyen eredményeket ért el, ugy gondoljuk, hogy mégsem teljes. Egyetértek az elvtársakkal, hogy sokkal több az elvégzett munka, mint amit a jelentés visszaad. Nemcsak a ház állagok felmé­rése volt feladatuk, hanem a KGST kiterjesztése az ország határain túl is. A rejtvénysétákat nem tudtuk budapesti szintre kiterjesz - teni, nem is nagyon törekedtünk erre. Kialakítottuk a csoportos beszélgetéseket, az Akadémiát stb. Ebben az évben 10 kerületben indultak meg az akadémiák. Nem sikerült a kerületben a Népfrontot fórummá kialakítani, mert a kerület vezetői sem igyekeztek ezt ki­használni, köztük Marosné elvtársnő is. A kerületi Népfrontnak olyan tömegek felé is kellene politizálni, akikhez még a párt és a tömegszervezetek sem jutottak el. Ehhez segítséget nyújt a klub és erre lehetőség van. Nem ártana, ha a kerületi Végrehajtó Bizottság összehívná a Népfrontban dolgozó kommunistákat és elmondaná, hogy a munka, amit eddig tettek nagyon hasznos, de még többet kell ten­ni, hogy eredmények legyenek. Az V. kerület sajátos viszonyait fi­­gyelembevéve nagyon bonyolult elvégezni a feladatokat. A kerület - /-v ben lehetne mozgalmat indítani a társadalmi tulajdon védelmével kapcsolatban /pl. parkok megvédése, amelyek épületek között vannak, társadalmi tulajdonba venni, gondozni/. A közeljövőben a differen­ciált munkát ennek megfelelően fogjuk csoportosítani. Ami a prog - ramot illet, az elkövetkezendő időszakban egyéves programot fogunk kidolgozni, budapesti szinten, valamennyi társadalmi szervvel meg­tárgyalva. Az ötéves tervtörvény népfront sajátos módszereinek ki­alakításával ós még néhány probléma ezen belül. A XXII. kongresz - szus a nemzetközi kérdések magyarázásával kapcsolatban.Hosszabb időre koordinálva fogjuk tudni elvégezni ezt a munkát. A körzetek problémája nemcsak kerületi probléma, máshol is igy van. A tanács és a Népfront kapcsolatában szeretnénk továbblépni. Nem - csak a tanácsok vezetőivel, hanem az állandó bizottságok vezetői - vei is szeretnénk együttműködni. Mi a helyiipar dolgozóival eddig nem foglalkoztunk különösebben és a közeljövőben sem kivánunk foglalkozni. A Budapesti SzOT-tal fo - gunk együttműködni. Az egyházi vezetőkre vonatkozólag eddig nem törekedtünk arra,hogy velük különösképpen foglalkozzunk, mi nem akarunk fórumot adni az egyházi vezetőknek a templomon kivül. Legutóbb a nemzetközi helyzet­ről adtunk nekik tájékoztatót kb. 600 budapesti pap vett részt.' November hónap közepén a második ötéves tervről fogunk tájékoztatót adni a vegyes felekezetüeknek. Javasolnám, hogy a mai Végrehajtó Bizottsági ülés után a hozzászíj - lások figyelembevételével a határozati javaslatot dolgoznánk át és azt a Népfront Bizottsági elnökség tagjai és a kerületi Pártbizott­ság felelősére részére juttassuk el. Gajda elvtárs: Gondolom, hogy a kerület sajátosságaiból eredően nem tudtunk együt­tesen olyan társadalmi munka célkitűzést találni, amire a kerület lakosságát mozgósítani lehetne* Igyekszünk azt társadalmi munkának tekinteni, ami valóban társadalmi munka, még akkor is, ha a keretek szűkösek. A vállalatoknál a fegyelem betartását ellenőrizzük és fe­lelősségre is vonunk, nem volna célszerű, ha felülről irányítva en­gedélyeznénk a vállalatoknál a társadalmi munka anyagi támogatását. ,/3_______________ l___________________________-___-________ ..........reá______________________________________________

Next

/
Oldalképek
Tartalom