Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1961 (HU BFL XXXV.10.a/4)

1961-10-04

1 rá . |- 25 -Személyi állomány összetétele politikaiadé még szakmai szempontból is a nevelő munka az ideológiai képzés fontos­ságát aláhúzza. Politikai oktatásba a párttagság„95 %7át, személyi állomány 92 %—át vonta be a pártbizottság irányibú­sával a pártszervezet. Sok a vidékről származó fiatalember. Határozott fejlődés a politikai munkában. A jelenlegi nemzet­közi helyzet - többet a személyi állomány.között. Meggyőzni, öntudatbeiileg fejleszteni, a fegyelmezettséget szilárdítani Ebben jelentős feladatom van jó magamnak is. Többet kint len­ni az alapszervezetekben. Ez persze nem könnyű dolog, de ha szükséges és most ugy látszik szükséges, meg kell tenni ese­tenként . A körzeti pártszervezetek politikai felvilágosító, munká jaj. Ezen probléma tárgyalása az ezt megelőző VB-ülésen„szerepelt, így, ha nem is minden vonatkozásban, de az agitációs ás propa­ganda munka tekintetében a helyzetkép ismerestes az elvtársak előtt. A körzeti pártszervek tekintetében, ha lényeges javulást akarunk elérni, a vezetőségek ujjáválasztásának időszakában ko­­ta moly kutató munkát kell folytatni a regisztrált párttagsúg köré­ben a friss erők felhozása érdekében. Különösen az V/l. körzet­nél és az V/4-esnél. III. A közeldövő_fő_feladatai_és_néhai^_ielentősebb_]2roblémro A vezetosegvalasztás poltikai elökoszxteoet es a taggyűlési t beszámolók mozgósító erejét fel kell használni maximális mér­tékben arra, hogy felrázzuk, aktivizáljuk a párttagságot. Fő feladat, hogy jó politikai munkával rádöbbentsünk minden kommunistát arra, hogy felismerve a jelenlegi történelmi hely­zetet, erkölcsi kötelességének, becsületbeli ügyének érezze a -oárt által rábízott munka jó elvégzését. Fel kell venni a har­cot a közömbösség ellen. A kommunisták inkognitóban való szerep­­/-V lése ellen a hivatal, a munkahely falain túl. A magam területén amennyire erőmből„telik azon leszek,„hogy a pártegység megszilárdítását minél több elvtárs aktiv, „„álhata­­ró tos harcos helytállását eredményezze a vezetőségek ujjáválasz­tása. Ez természetesen saját munkám sokkal jobb,átgondoltabb megszervezését teszi elsősorban szükségessé. Ez„nem könnyű fel­adat még akkor sem, ha már nem az első felismerés ez nálam és már korábban is fogadkoztam főleg önmagámnak, hogy másként, jobb megszervezéssel kell a munka hatékonyságát fokozni. Többet mell az emberek között lenni, különösen a kerületi szinten két leg­fontosabb szerv a Tanács és a BM. pártszervezeténél. Ide tarto­zik, hogy a felsőbb pártszervekkel a Bp-i PB. Adminisztratív osztályával és a K.B. Adm. osztályával már kiépített jó kap­csolatomat tovább kell javítanom. Főként az igazságügyi párt­szervezetek szakpolitikai problémáinak jobb megismerése és ered­ményesebb segítése érdekében. Néhány más probléma. 1. Komoly problémaként merül fel mindinkább előttem a Bp-i Ügyvédi Kamara, ill. Jogászházi pártszervezet ilyen szerveze­ti" formában való további fenntartásának kérdése, hogy vajon ez helyes-e? Nem lenne-e mégis jobb ha a Budapest egész területén ©H—WW»M6«IMaWKIMHWR* ___________________________________________________________________r ó

Next

/
Oldalképek
Tartalom