Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1961 (HU BFL XXXV.10.a/4)
1961-01-25
pasztaltabb, nagyobb szakmai gyakorlattal roridolkoző ügyászok segítik a feladatok állításában., Egyetemet valamennyien, végez tok, őzt követően pedig a _szakmai oktatáson kivül oártoletetásban is részt vesznek. Jo leni.g az rés'esz ügyészi apparátus a Budaposti Pártbizottság marxistaloiiinistaréTsti egyetem szarvézéisóbon vesz részt á pártoktatásban. A terr ülő l i ügyészség párt tágjai a Fővárosi Föügy és z s ó g al ap s z o rvo z c t ó - hoz tartoznak, ás három kisebb kerület párttagjaival alkotnak ogy pártcsoportot. As alapszorvezct intenziven foglalkozik a büntetőpolitikai irányelvek végrehajtásával kapcsolatos elvi gyakorlati kárdá - sokkol. Nem egy esetben rendezett taggyűléseket, amelyekre pártonkivüli ügyészeket is meghívtak, igy pld. a nacionalizmus olloni harccal foglalkozó, vagy a szeptemberi párthatározatok alapján adódó ügyészi föladatokat tárgyaló taggyűlésre. Az ü3 észok ismerik ás szem .„előtt tartják munkájuk során az 1955* évi a novemberi.és 1957* áv docomberi párthatározatokban lefektetett bün-„ ff tatőpoli bikái irányaivá kot és az oztekbl kapcsolatban kiadott utasitádí sóirat. Bár a kerületi pártvégrehajtó bizottság hosszú idő óta. a kerületi ügyészség munkáját külön nem vitatta mog, a_ kerületi -párthizottsáa... és a kerületi ügyészség kapcsolata, folytán a e árt irányi tas és aki en őrzés temgf el-ciuun "'érvényesül. így különösen hasznosat voltak a múlt évbon fez előírásoknál: megfő lelőon .megtartott bűnüldözési operativ érteke zlotek, amelyeken a pártbizot es ag o t* a 1: érülotT pártbizottság első tikkara képvlgcl'to1így n l.ygutTfllFög iybU. év december , végén megtartott bTFnüXdögési operativ értekezlet foglalkozott a szoptomtari • párthatárosatok alapján a kerületi szervek .előtt álló feladatokkal. Az értekezlet határozata szerint még merészebben kell a büntető utón való elterelést folytatni, ós nagy óbb gondon x arai Jani a nehezebben felderíthető, de tatentosobb tárt okozó ü yokkel. Az. értekezlet f elhívna: ..figyelmet a tervgazdálkodás rend/ét sértő büntetésekre, a prémium es béresalásokra, valamint a: újításokkal és ta1 átalányokitax Kapcsoia-"' 'Fos visszaélésekre. ' “—“— —— -Az elmúlt évben javult a területi ügyészség dolgozóinak és a párfcbi& o 11 ság illet ékes munkataffj?áta.; I" a tea ucsula te'" 15Egy-egy Juléntőtebb ~ vizó^álat eleit az eljáró ügyészéi: kikértek az illetékes munkatársai: váloményét és javaslatait es oz hó ;zá.iárult a vizsgálatok áUlnvuim— '1 áiiuk emclésénez. A kerületi pártbi; ottság dolgozói nem egy oxyankfo- —■ "innségfe hívta': fel az ügyészség figyelmét, amelyet célszerű volt megvizsgálni. Általában tao-asztolható, hogy a kerületi pártvégróhajtó bizottság határozatai alapján a párt-aleipszárvázétól is komoly figyelmet fordítottak pld, a. táT»«,nré7TrrrL tulajdon sérelméről kapcsolatiban ő'I'oailó fel adató tea. Ez nagymértékben hozzájárul ahhoz, réiogy aTM gn zda sági szervek rés zérói 'tett litéskedécok / a bizonylati fegyelem javulása, az anyagok őrzése, stb. mellett jóval kedvezőbb légkörben 1 éhesben felvenni a harcot a társadalmi tüLajdón fosztogatóival és elhcrdálóival szemben. 11. vállalat ok iga zga tói is og^^o merészebben élnek törvénvadta léte tőségeikkel. „és 1OKVölmi. utók no&f elölő tökvenyos határozatok hozatalával bírálnák ol az tefn-i zhen mantéverlt feTte”óI-t "ip 3 nn iyii i'igy -'it:. A kedvezőbb légkör kialakulására utal az is, hogy a terülő ti ügyészségnek jó tapasztalatai vannak, egyes •ta 1 ~jn ta+nl- f W.ndnini hi te ta gq 1 41 t.ta 1 . ; t:í ygyn It {revekkel kapCSOla t.;-~ láan. Bár ilyen társadalmi bíróságok nem sok helyen működnek még, 5 "kezdeti eredmények biztatóak. Ilyen volt pld. a Fővárosi Bútor,-Hangszer-és Játékáru kereskedelmi Vállalat társadalmi bírósagának tárgya-1 as a. / • / « _ __________________________ H7 _ JL í-5-