Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1960 (HU BFL XXXV.10.a/4)

1960-06-01

$14 Több elvtárs is felvetett olyan kérdést, hogy© pártszervezetek átveszik-e vagy nem a hivatalvezetés feladatait. Határozottan az a véleményem, hogy sokat foglalkóztunk a második ötéves tervvel, de még többet is foglalkozhattunk volna. Tudjuk ázó, hogy rengeteg probléma van a hivatalon belül és azon kivül is. Nagyon vitatható dolog a gazdasági vezetés és a pártszervezet „felada­tainak szétválasztása. Van elteres a két dolog között. Mi is foglal­kozunk a terv kérdéseivel, a kollégium is. De ez nem teljesen úgy van tárgyalva és mások a résztvevők is, más jelleggel és főleg más céllal tárgyaljul:. Nálunk nem az a célja, hogy gazdasági felada­tokat oldjunk meg. A kollégiumnak viszont ez a feladata. Itt rámutatunk azokra a problémákra, amelyek a kérdés megoldásával kapcsolatban jelentkeznek - ilyen módon tudjuk elősegíteni a végrehajtást. Nem hiszem, hogy különösebb akadálya lenne annak, hogy egy-egy nagyobb jelentőségű tárgyalásra a minisztériumok pártbizottságának titkárát is meghívjuk. Az anyaggal kapcsolatban: jó lett volna bizonyos kérdéseket megmagya­rázni. Mi is gondoltunk arra, hogy egy-egy kérdést ismételten tárgyal­junk. y A műszaki fejlesztési határozat időbeni végre nem hajtásának voltak okai: későn jelzőitek ki vezetőt és az csak ez év januárban jött haza külföldről. A hivatal vezetői is bizonyos mulasztásokat követtek el, mert lehetett volna ezt sürgetni. Az OT pártbizottsága, megválasztása után, amikor elkészítette az első felévi munkatervét - mar beépítette, hogy a műszaki fejlesztési határozat végrehajtásával foglalkozni kell. Márciusra tűztük ki a beszámoltatást. Ezt a VB és PB ülésén is megvitattuk és ott olyan határozatot hoztunk, hogy záros határidőn belül állítsa össze a műszaki fejlesztési titkárság a munkaprogramját; hogy milyen kapcso­latokat kiván kialakitani az OT osztályaival, a társszervekkel. Ezzel Sebestyén elvtárs nem értett egyet, - de megcsinálta. A másik határozat volt, hogy a hivatal vezetőjét fel kell kérni, hogy a Politikai Bizottság határozatával kapcsolatban milyen intézkedése­ket tettek és adják meg ezt a KB illetékes osztályánál: is. A kérdés te\ még nincs véglegesen lezárva. Mi tettünk intézkedéseket; a határozatok végrehajtásával kapcsolatban. Azt hiszem, hogy messze élenjárunk a határozatok készítésében. Ez évben már 15 határozatot készítettünk. A multévihez képest nagy előrelépést tettünk. Elenyészően kevés azon határozatok száma, amelyeket nem hajtottunk végre. Az összefoglaló főosztályok munkáját meg kell javítani. /Közgazdasági és Távlati'Tervezési főoszt./ Mi foglalkozunk ezekkel, VB ele visz­­szük az ottani munkát. Nem tart jul: kielégítőnek a helyzetet, sok a javítanivaló különösen a Távlati Tervezési Főosztályon. A társszervekkel való kapcsolat kérdésében is tettünk valamit. Ezt a kérdést a közeljövőben meg kell kísérelni rendezni. Úgy érzem, hogy minden elvtárs segítő jelleggel szólt hozzá a jelen­téshez, - amelyet mi jóakarattal állítottunk össze - és nagyon sok hasznos tapasztalatot szereztünk, amit a további munkánkban hasznosí­tani fogunk. Fekete Károly elvtárs: A kerületi Párt- Végrehajtóbizottság a jelentés elfogadja, tudomásul veszi. Megállapítható, hogy a vezetőségválasztás óta az uj pártveze­tőség sokkal sokoldalúbban foglalkozik az OT gazdasági kérdéseivel és komoly eredmények vannak. Felhív juk az elvtársai: figyelmét, hogy amit Szépvölgyi elvtárs elmondott: helyes kiemelni a határozatok" j Á G „j ■ r

Next

/
Oldalképek
Tartalom