Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1959 (HU BFL XXXV.10.a/4)

1959-05-20

A délelőtti tagozatra kisebb számban ugyan de jelentkeznek mun­kás származású fiatalok. Ezeknél a gyerekeknél kisebb követelmé­nyekkel kell fellépnünk, s ez a későbbiek folyamán hátrányos ered ményeket hoz.Menetközben többet kell foglalkozni a munkás gyerekek­kel, hogy ezt a hátrányt behozzák. Az állami vezetés összeállította elképzeléseit,az ösazeállitás pártvezetőségi ülés elé kerül. A felvételi bizottságok elnökei vagy rektor vagy docens lesz. Minden oktató vagy délelőtt,vagy a levelezői felvételnél résztvesz.A felvételi bizottságok tevé­kenysége eltér az eddigi évek munkájától.Most nem a pártfelelő­­sök felelnek az információk bekéréséért.Az anyag összehozását az állami vezetés bonyolítja le./dékáni hivatal/Az eddigi tapasz­talat szerint az együttműködés jó.Az eddig beérkezett anyagok nem adnak okot a pesszimizmusra. A helyes kiválasztáshoz szeretnénk a megfelelő módszereket meg­találni. Tavaly a jelentkezőkből felvettek Sojfc-a KISZ tag volt. Idén meg­néztük az első éveseket s azt tapasztatok, hogy az eredmény nem megfelelő. A papírforma szerint jónak kellene lenni a politikai aktivitásnak, de ez nem tapsztalahátó a gyakorlatban;passzivitás te a jellemző. Felvetődött egy olyan gondolat is, hogy az aktuális politikai kérdéseket,mint vizsgatárgyat kell alkalmazni. Horváth elvtárs/TTK/: A Politikai Bizottság határozata a rövid idő miatt még nem tud­ta meghozni a kívánt eredményt.Idén főleg azok jelentkeztek,aki­ket az elmúlt évben más karról elutasítottak.Ebben az évebn is az a helyzet,hogy vagy nem töltjük ki a keretet -mert nincs meg a kellő számú jelentkező - vagy más megoldást kell keresnünk. 15o jelentkező volt, ebből 64 KISZ tag, 34 munkás származású,6 paraszt származású. Vas Zoltán Péter elvtára: Minden évebn visszatérő panasz az előkészítőkre jelentkezők szociális összetétele miatt van,Felvetődik az a kérdés, hogy * ' a mi propagandáik nem** azokat a rétegeket mozgósítják meg akik felé irányulnak. Az anyagban felvetett perspektivikus terv jó. Más népi demokratikus árszágokban sokkal jobbak a propaganda eszközök mint nálunk. A brigád megbeszélések az utolsó iskolás évben történnek köz­vetlenül az érettségi előtt, pedig ebben a periódusban már kb mindenkinek meg van a kialakult elképzelése,hogy mi akar lenni. Jövőre hamarabb kell elkezdeni a propagandát, de arra vigyázni kell, hogy a jelentkezés a nekünk megfelelő kategóriák­ból történjen, másrészt, hogy a jelentkezők száma ne haladja meg a meglévő keretet. Sztehld elvtársnő: A NŐtánács kapott egy kimutatást a kerületben lévő iskolákban jelentkezőkről, ill. a munkás-paraszt származású jelentkezőkről. Ezt azzal a célzattal kaptuk, hogy ahol kevés az ebből a kategó­riából jelentkező, oda menjünk ki, ill. a Szülői Munkaközösség adjon segitséget.A Bólyaiból 43 munkás-paraszt, gyerek g.*i*K±kK x«±± közül 4 jelentkezett továbbtanulásra. Ezek a gyerekek elő­nyős helyzetben vannak, mert már biztositva van a munkahelyük. Van olyan elképzelés, hogy 1-2 év múlva az üzemből mennek egye­temre , Egyenlőre keresni akarnak, ki akarnak öltözködni,stb. a ORSZÁGOS LEV LilLí A « —--­­­­­­­­­­­­-----------------------­­■ - - n |,|LJ„1|___|__ W ,v !)()4 I /. _

Next

/
Oldalképek
Tartalom