Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1959 (HU BFL XXXV.10.a/4)
1959-11-25
n Ebben az időszakban'a terület lényeges politikai központjai voltak* Igen eleven, pezsgő politikai élet folyt, ami kiterjedt az egész kerület la késságára, Nagyon-pozitiv jelenség, hogy egyre gyakrabban keresik fel a körzetet pártonkivüliek kisebb-nagyobb .problémáival és ezekkel érdemben foglalkoznak is, , A Budapesti Pártbizottság határozata nyomán mind a 4 körzetben létrehozták az Agitációs Bizottságokat. De a körzeti pártvezetőségek nem ismerték fel az Agitációs Bizottságok munkájának a lényegét, első- idősz kban a "sejteket" szervezték, ami ugyan nem lett volna rt. hiba, o búj az, hogy a későbbiek során nem dolgoztak ki a helyi sa-. játosSágoknak megfelelően különböző aktuális kérdéseket,módszereket* Hozzájárult ehhez az is, hogy az Ágit.Prop.Osztály sem nyújtott e bizottságoknak megfelelő segítséget, iránymutatást, Az Agitációs Bizottságok jelenleg formálisan működnek, Körztcink élve az adott lehetőségekkel megkezdték a klubszerű kul turális tevékenység-kibontakoztatását, Ebben nagy segitséget adotta televízió, amelyet sokan látogatnak, egyre több pártonkivüli. Vasárnap délelőttönként a gyermekműsort -mind több fiatal látogatja, - Jelentős évfordulók alkalmából rendezett ünnepségekre körzeti pártszervezeteink nivós kultúrműsort biztosítanak, ami a meghívottákzömében pártonkivüliek - tetszését megnyeri, Újszerű kezdeményezés volt az V/2-es körzet részéről Nyári Lóránt fiatal festőművész kiállításának megrendezése. E kiállítás a körzet területén nagy viszhangot váltott ki és sokan megtekintették, E kezdeményezés követésre méltó, de feltétlen meg kell említeni,hogy ehhez az illetékes kulturális szerveknek több támogatást kell adni. Jelenleg ismét az V/2-cs körzet, valamint az V/5-ös körzet készül hasonló kiállítás megrendezésére. ICörzcti pártszervezeteink megkezdték az ismeretter jesztő tóunkát is. - Az V/5-ös körzetben pl, filmmel egybekötött előadássorozatot indítottak. A sorozatban a következő előadásokat tartják meg: művészéttörte- 3 ’ 1775 4 v • i