Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1959 (HU BFL XXXV.10.a/4)
1959-09-16
I Magyar Szocialista Munkáspárt Budapest, 1959. szept, 11, V.kerületi Bizottsága, V/4/171 _ pto, jelentés az építőipari vállalatok pártszervezeteinek tevék*nységéről,a Párt határozatainak végrehajtásáról, A kerületi Pártbizottság Építőipari Brigádja kiegészítve 16 főre megvizsgálta a kerületben lévő számozott 21, 22 , 23, 24, 41, 43, 44 és az Épületfestő, üvegező, Burkoló vállalatok pártszervezeteinek munkáját. te A vizsgálat célja az volt, hogy megállapítsuk, hogy az epitipari vállalatoknál milyen eredményt hozott a Párt határozatainak végrehaj - tása, különös tekintettel a K.V, a munkáosztály helyzetére vonatkozó, a művelődéspolitikai irányelvek, a Ií,B. márciusi határozata, a öudapesti Pártbizottság építőiparra vonatkozó határozata végrehajtásának tapasztalatai. A vizsgálat során beszélgettünk párttitkárokkal, bizalmiakkal, vezetőségi tagokkal , gazdasági vezetőkkel, műszakiakkal, pártonkivüliokkel, tömegszervezetek vezetőivel. A jelentésünkben felhasználtuk ezen túl a brigádtagok korábbi tapasztalatait is es az itt szerzett anyag alapján tettük meg megállapitásainkat. Az építőipari vállalatok munkáját korábban igen alacsony szervezeti, politikai színvonal jellemezte. Még 1958, elején is a pártrondezvényeinken a tagság jelentős része nem jelent meg, pártcsoportértekezlctek nem te-, voltak rendszere sen, csoport tevékenység alig volt,, /meg kell jegyezni, hogy alcsoport-értekezleten való megjelenés nagyobb fegyelmet követel különböző munkahelyükről mig összejönnek ogy része egy“órát, másfél órát utazik, a többinek meg meg kell várni./ A tagdíjfizetés 6o-7o %-os, a progresszív tagdíjfizetés pedig csak kismértékben fordul alő, A pártépités elhanyagolva, a politikai te vékenységc a pártonkivüli dolgozók nagy részét kihagyja. Az alapszervczet vezetőségét is tagokat is gyakran személyeskedés a belső intrikus viták kötik le. A megvizsgált vállalatoknál megállapítható volt, hogy a párt alaoszervezetek munkája jelentősen javult. Különösen nagy fejlődés észlelhető 1959. óta. Az alapszervezetek tekintélye megnőtt, egyre nagyobb szerepet tölt be a vállalat életében. Szervezetileg megerősödtek, megjavult a kapcsolat a töraegszervezetekkel, pártunk határozatainak tudatosításával, szabad pártnapok és egyéb rendezvények segítésével a vállalat dolgozóinak jelentős részét átfogják illetve a politikai tevékenységet feléjük kiterjesztették. A Párt és a Kormány következetes palitikájn következtében kedv‘zőbb légkört teremtett a párt -alapszervc- zetek politikai tevékenységéhez, amelyet azok nagyrészt ki is használtak. Az építőipari vállalatoknál eddig megtartott vezetőségválasztó taggyűlések is hiven tükrözik a megváltozott politikai és szervezeti tevékenységet. A taggyűlések aktivitása,a tagság bátor, ő szinte, nyílt, de a párt munkáját segítő szándékú bírálata nagy fejlődést mutat a korábbi Idővel színben, 5M l UHi.il-.il i.—... ......___ ...... . ■,_____________ -.......- IMI. I III.. - ■-„.Ilim. . 1 1481 . ' 1 r