Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1958 (HU BFL XXXV.10.a/4)

1958-02-25

ai»fc«®W«8íSWW®s%^ i ' - v - i 0 \ A pártszervezet foglalkozott ugyan taggyűléseken a párttagok felelős­ségével, tanulásával, aktivizálásukkal, azonban ez a meglévő helyze­ten nem sokat segített, A pártcsoportok felépítése jelenleg megfelelő, azonban a rendszeresen megkapott feladatokon kivül ninos kezdeményezés a párt cső po rtok életét, munkáját érintő kérdések megvitatására, A részlegestanácsválasztást előkészitő munkában sikerült a pártszerve­zetnek bevonni a párttagságot politikai munka végzésére, akik kijártak hátakhoz is.Azonban az apparátus pártonkivüli dolgozóihoz nehezen jut el ^ a pártszervezet. Személyes kapcsöTituk a dolgozókkal jó, de politikai vitákatTbaráti beszélgetéseket szervezetten, vagy előre elgondolt terv alapján még nem végeztek. Pedig aá elmúlt egy év alatt sok olyan prob­­fi léma volt, amit helyes lett volna megvitatni, pld az apparátuson belül lévő hibák, az ellenforradalom alatti eseményekkel kapcsolatban Sikos-Tóth Urbán ügy. Sok egymásközti beszélgetésre ad pld alkalmat még ma_ „ / is Siklósiné elvtársnőnek az ellenforradalomialatti éa utáni helytál­lt lása. Ez a' téma ív legutóbbi hetekben is, a pártvezetőségen belül is » napirenden volt, de a párttagokkal sem sikerült ezt a kérdést tisztázni. Sokan nem értik, hogy a Nemzeti bizottságban éa a Forradalmi bizottság­ban Siklósi elvtársnő miért maradt benn, A pártvezetőség nem tisztázta, hogy ezzel a párt bizta meg Siklósi elvtársnőt, és ő az ellenforradalom ideje alatt megbízatásának eleget téve igen keményen helytállt. Abban, hogy az ellenforradalom leverése után megtűrte a tanácsi appa­­re rátusban az ellenforradalom több hangadóját egyesek még ma is azt a következtetést vonják le, hogy Siklósi elvtársnő az ellenforradalmárok befolyása alá került. Abban az időben egyes karrieristák igyekeztek kihasználni és a zava­ros helyzetben való jobb érvénxes-üLés-ük-á3.Mi Slklósi elvtérsnőnek ezt a könnyen.Jlélxaárlüxetd--gy-eJigiiai^áiL-éD_^ilM.i^an ^di­cse kedt/k az apparátus dolgozói előtt azzal, hogy ^közismert elleniorrá­ba i mi¥nag» tar t áauk ellenére továbbra is együttműködhetnek^ Siklósiné Ív-■C .------„ In^_ _____-------------------------------------------------------------------------............................,.............. ' társnővel. rfz"ellenforradalom leverése után ténylegesen történtek Siklósi elvtárs­nő részéről bizonytalanságból•vagy gyengeségből adódó hibák, ami rész­ben a felsőbb szervek tájékoztató és irányitó munkájának hiányából adódott, másrészt Siklósi elvtársnő hibájából, hogy nem támaszkodott eléggé azokra a kommunistákra, akik ebben, ? még ki nem alakult poli­­tikai helyzetben több segitséget tudtak Volna számára nyújtani. •A . ] | () -• /(6 ORSZÁGOS , - _________________— P . __ , 1 r

Next

/
Oldalképek
Tartalom