Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1958 (HU BFL XXXV.10.a/4)

1958-02-04

/>’ * ré $-3 -As SZMK egyik legfontosabb feladata, hogy- a esaládi és iskolai nevelést összhangba hozza* Segítenek abban, hogy a szülök és a neve­lők között, jő kapcsolat fejlődjön ki. Problémaként kell felvetni, hogy a kommunista szülők nemigen vesznek részt a SZMK munkájában. Nemcsak azzal tudnának segíteni, hogy tagjai az SZMK-nak, hanem azzal is, hogy értekezleteken, pedagógiai előadásokon hozzászólásukkal alátámasztanák az igazgatók vagy a pedagó­gusok által elmondottakat. Pl. a kettős nevelés és sok más egyéb kár-­­désnél. A gyakorlat megmutatja, hogy ott, ahol a kommunista szültfk be­kapcsolódnak a munkába, az kedvezően érezteti hatását. - Az SZMK részére kiváló pedagógusok által kidolgozott előadásokat tartunk és a Szülői Bizottság célul tűzte ki, hogy a szülői értekezleteken való megjelenés elérje a 6o-7o #-ot. ^ Mázik igen eredményesen dolgozó bizottságunk az Anya-ég g.ver-Bizottság /vezetője: Verő Lili az Egészségügyi Minisztérium dolgozója/. Tagjai: a kerületi vezető védőnő, gyermekvédelmi előadó, bölesgdei, ovodai egészségügyi dolgozók, háziasszonyéi Feladata: anyákkal, gyermekekkel való törődés, problémáikkal való foglalkozás, felvilágosító, nevelő munka. Kapcsolatot tartunk a kerület összes védőnőivel, akik a családlátogatás során észlelt problémákkal hozzánk fordulnak és segitséget is kapnak. Pl. gyermekek otthonokba való el­helyezése, idősebbek kórházi, illetve otthonokba való elhelyezése, munkalehetőségek felkutatása, anyagi támogatás kőrése stb. Ezzel a munkánkkal kapcsolatosan többen megismerték a Nőtaná­­^ esőt és aktivan be is kapcsolódtak munkánkba. A bizottság igen jól sikerült előadást szervezett, melyet a "Házasőlet problémái" dr. Hirsohler Imre főorvos tartott 65o asszony jelenlétében. Az előadásnak igen jó visszhangja volt és ebben az évben egy előadás-sorozatot szervezünk hasonló jellegű témával. Jól sikerült karácsonyi akciót bonyolítottunk le a ker. KTSz-el és néhány miniisztárium hozzájárulásával. A kerületben 18o sokgyerme- .. kés, vagy scgitságreszoruló családnak tudtunk karácsonyi ajándékot ad­ni. A csomagokat a Nőtanács aktívái vitték ki a házakhoz, ami külön örömöt okozott. A Tanáccsal, Népfronttal, Vöröskereszttel karöltve 800 általános iskolás gyermek részére jól sikerült karácsonyi előadást rendeztünk. -Igen sok asszony fordul hozzánk jogi tanácsért, akiknek a veze­tőségünk egyik tagja, dr. Körmendinő ad díjtalan felvilágosítást, sőt több esetben védelmet is. Főleg lakás, bontóper, nyugdíj, gyermektartás, 40 rt"9 Hmm .................................. n ■■ n—1 ■ mmm...... m*m ***** HWZMMWMMIWWZZMMmW í

Next

/
Oldalképek
Tartalom