Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1988 (HU BFL XXXV.10.a/3)

1988-01-26

kellett most hitet tennie, hogy a megújulási szándék érzete, vagy ahhoz valami fogódzót adó brossura, mert annak nevezem a téziseket, hogy valami ilyesmiről tesz tanúbizonyságot, ha ennek a deklarálását legalább ilyen szinten a számos megválaszolatlan kérdéssel, mert még nagyon sokat idézhetnék azokon kivül, amelye­ket kiemeltem a kezünkbe lett volna, biztos hogy jobb érzéssel álltunk volna fel az egyéni beszélgetésekről, biztos hogy több támogatást kaptunk volna a további munkához, és most, amikor az ideológiáról és a párt vezető szerepéről vitatkozunk, bizonyosan több segit­­séget tudtunk volna a felsőbb szerveknek is nyújtani. rá# to r Szücs Istvánné: Köszömöm szépen. .1. : .'.:© •©• A • • Eitterer Ferenc Tisztelt Pártbizottság! Kedves Elvtársak! A magam részéről a két dokumentum, tehát az ideológia és a politikai rendszerről szóló tézisek koncepciójá­val, helyzetelemzésével, a feladatok megjelölésével alapjaiban és alapvetően egyetértek. Csatlakozom Mol­­í nár elvtársnőhöz, nekem is az a véleményem, hogy ez i a két dokumentum a beszélgetések során lényegesen nagyobb hasznot jelentett volna számunkra, mint ahogy jelentenek természetesen most. A felszólalásomban mégis e dokumentumok tükrében alapszervezetünk helyzete - elmondom, hogy én körzeti párttitkár vagyok az V/lo. körzetben, aki nem tudja az elvtársak közül - valamint és itt utalnék most éppen Szücsné elvtársnő, hogy a tagkönyvcsere során szerzett tapasztalatok és lezaj­lott beszélgetések alapján és vélemények alapján szeret­nék egy néhány gondolatot ha csak vázlatosan is megem­líteni . A 1 .-i4 ~ _____ ___ _____------------------------ —-———--------------------------------------------■ |

Next

/
Oldalképek
Tartalom