Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1988 (HU BFL XXXV.10.a/3)

1988-01-26

}Mm ■ hSÉ- &?­tése, igazolása, eszerint a dolgok ás termelési folya­matok megbizható igazgatása az állami tevékenység nagyfokú, mondhatni teljes önállóságát kivánná meg. Kérdezhetnénk, s hol a párt? A tézisekből az is ki­derül, ohgy akkor van az igazi helyén, vezető szere­pében, ha a megkivánt igazgatási tevékenység ideoló­giai támaszaként működik, valóságosan politizál, s az eddigimindennapi gyakorlattól eltérően nem felet­tes szervként, nem napi gondok bábájaként az ország­gyűlésnek felelős kormány és tagjai pesztonkájaként vagy patrónusaként. A történelmi helyzet váratlansá­ga a folyamatok meglepetésszerü alakulása azonban fa készületlenül érte a pártot, ideológiai munkája el­maradt az ország, a szocialista világ jelenlegi hely­zetének követelményeitől. Voltaképpen fáziskésésbe került, mert a gazdasági reform megindulásakor hát­térbe szorult az intézményrendszer már akkor szük­séges megújítása, mert figyelmen kivül maradt az az alapvető ma is érvényes tétel, mely szerint a gazda­ság és az intézményrendszer között kölcsönös függő­ségi viszony áll fenn. Most ha elkésve is, arra tör­ténik kísérlet, hogy a mulasztást helyrehozzuk, de 0 valóban kísérletről van szó, amelynek természetét egy példával jellemezhetem: Lukács György alapos előtanulmányok után egy hatal­fa más nagy gondolati ivü esztétikát készitett el, de amikor elmentem a Műcsarnokba és megnéztem a Művé­szet és Forradalom c. kiállítást, bizony nem tud­tam volna eligazító szavakat találni ebben az eszté­tikában, mert mindaz, amit ott láttam, az tulajdon­képpen nem a realizmus eszményére épülő művészeti konstrukció volt, valami egészen más, a realizmust tagadó, vagy a realizmusnak ellentmondó. i (I Kod 00:A A ©rá"©/ VÁúfetivfe##.©:;::#;/--;- ti; A .AAAAA AA ' -§ r. •

Next

/
Oldalképek
Tartalom