Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1988 (HU BFL XXXV.10.a/3)

1988-01-26

merjük ezeknek a kérdéseknek a vitáit. Ugye a tézisek­nek a vitájáról hallottunk már véleményeket pro és kontra, van-e ezeknek valami összefuttatási ideje. Ezt az alapszervezetek sem tudják, és azt hiszem, hogy mindannyiunk számára....... a kérdésemet azzal indokolom, hogy érzem az alapszervezeteknél feltét­tó >'■ /■.■■■■■•■ lenül, hogy van egy határozott szándék a részvételre ebben a vitában, segiteniakarás, bedolgozni-akarás, hogy a végén valahogy összejön a párt belső életé­ben és az ideológiai ügyekben. Ami az anyagból hasz­­v~"” nálható, az felhasználásra kerül. Ennek a munkának r a biztonságát nagyon megnövelné, ha tudhatnánk hogy van elképzelve. Fekete Tibor Azt hiszem, ho-gy erre a kérdésre viszony­lag kevés konzultációval, kis hibaszázalékkal lehet válaszolni, ugyanis azok a KB által kiadott doku­mentumok tartalmaznak egy határidőt. Szeretném el­mondani, hogy nem kevés zavart okoztak a pártszer­­vezetknél, hát mi egy kicsit rendhagyó módon ennek te a több bekezdéses szövegnek azt a bekezdését tart­tottuk legfontosabbnak, ami a helyi szervekre, tes­tületekre bizta annak eldöntését, hogy mikor hogyan kell csinálni. Ugy éreztük, hogy akkor járunk el he­lyesen, ha szervezünk olyan vitákat, amik tapaszta­latot fognak adni az előkészítés időszakában a Buda­pesti Pártbizottságnak a KB apparátusának is, ezeket a tapasztalatokat e hónap végéig, jövő hónap köze­péig, e hónap végéig, ami az ideológiával kapcsola­tos kérdéseket illeti, jövő hónap közepéig, ma lo­­e van a határidőben, én is tudom, ami a párt vezető szerepével kapcsolatos dolgokat illeti el fogjuk kül­: 53 I | É-Itt r.

Next

/
Oldalképek
Tartalom