Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1988 (HU BFL XXXV.10.a/3)

1988-10-25

..... ff- 19 -helyükön, de már régen nyugdíjasok. Igazán nem vonzza őket a körzet. Annak ellenére, hogy mi a hatos körzet­­ben kellő erőfeszítéseket teszünk annak érdekében, hogy ez sikerüljön. Tehát tulajdonképpen egy határozottabb fellépés lenne szükséges, én azzal értenék egyet a kerü­leti PB részéről. Én helyeslem a fórumok tartását, mi magunk is szervezünk saját hatáskörünkben ilyeneket, és ezek mind fi segítenek a párt politikájának megértéséhez, azoknak a célkitűzéseknek a megvalósításához, amelyen tevékeny­­kedünk. Meggondolandónak tartom ugyanakkor a lakóterületi PB létrehozását. Azt is megmondom, hogy miért. Én 9 éve vagyok körzeti titkár. Picit az az érzésem, hogy háttérbe szorult a lakúterületi munka eddig is. Pélek attól, hogy egy PB létrehozásával a kerület letudja a tennivalókat és akkor a körzetek magukra maradnak.Egyéb­ként erről még szeretnék részletesebben is szólni. fi Az a véleményem, hogy az egész kerületi PB-nek már elné­zést a megfogalmazásért arccal kellene fordulnia a lakó í területi politikai munka felé. És ahhoz, hogy ebben a kérdésben változás legyen, a jelenlegihez képest ahhoz ! US f I többet kell tenni. És erre a körzetek tevékenysége egye­dül nem elegendő. A tanácsnak szóló ajánlásokról, ugyancsak a PB anyagában szerepel. Én nagyon helyeslem az ott meg­tó Vho { <•IxSJjt

Next

/
Oldalképek
Tartalom