Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1988 (HU BFL XXXV.10.a/3)

1988-04-19

azt sem javaslom, hogy módosítsuk a Magyar Szocialista Munkáspárt a dolgozó nép pártja. Ez jelenleg a szerve­zeti szabályzatban rögzítést nyert ez a megfogalmazás, méghozzá a XIII. kongresszuson, ugy hogy ezért nem ja­vaslom ezt a gondolatot. Javaslom viszont azt, hogy minekután az anyagunkban is benne van, és több hozzászóló érintette,hogy a demokra­tikus centralizmus korszerű értelmezését és korszerű gyakorlatát azt igenis javasoljuk a pártértekezletnek fe végiggondolásra és ebben a fő kérdéseknek a tisztázását. Egyébként a Sziklai elvtárs nagyon pontosan felsorolta, hogy kérem szépen el kell dönteni, hogy mely területen akarjuk a demokratikus elemeket, illetőleg mely kérdé­sekben, a centrális elemeket erősiteni. Tehát nem az elv elvetését, hanem az elv korszerű értelmezését és a mai körülményeknek megfelelő gyakorlati kialakítását javasolom a PB-nek elfogadásra. Ami a hatalom kérdését illeti: én magam is utaltam rá a bevezetőbene, a vezető pártról lévén szó, itt azt kell biztositani, hogy a hatalom gyakorlásában a párt hatalom­hoz való viszonyát, meg elsődleges szerepét nem kérdő­jelezi meg azt hiszem senki. De hogy ezt a hatalmat nem a centrális nem a tervutasításos módszerekkel kell gya­korolnia, hanem olyan formában, hogy a hatalom gyakorlásá­ba bevonja a különböző érdekképviseleti, érdekvédelmi szervezeteket, a különböző egyesületeket, közösségeket és az állásfoglalás, vagy különböző csoportokat. És azt mondja, hogy akik a különböző érdekeket képviselik, eze­ket a párt milyen sorrendben, vagy milyen módon integ­rálja és érvényesíti. De itt a vezető szerepbe ez benne van, de ezt csak ugy tudja, nem ugy hogy deklarálja, hanem olyan gyakorlatot alakit ki, itt valaki egyébként fa KJ _JJ 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom