Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1988 (HU BFL XXXV.10.a/3)
1988-01-26
I—------------- Z% gyakorta felmerült, gyakran vitatkozunk erről, meg másutt is, pariamanti bizottsági üléseken is, hogy nekem az a véleményem, hogy a gazdasági élet szereplői azok mindig ugy reagálnak le bizonyos dolgokat, ahogy a szabályzók az indukálják vagy motiválják. Tehát a vállalatok is meg az egyónok is ugy viselkednek a gazdasági életben, ahogy a szabályzó rendszer megalkot a legfelsőbb végrehajtó hatalom, az szabályzókon keresztül motiválja az egyéneket, és motiválja I a gazdasági élet többi szereplőit. Namost ez nem fis mindig, azzal teljesen egyetértek, hogy ez a szereplés f . most akár az egyéneknél, akár a vállalatoknál sok tekintetben, sok vonatkozásban erős kritika tárgyát képezheti. Ez nem lehet elvitatni. De ezzel nem lehet igy megelégedni, és nem lehet ezért egyedül elmarasztalni ezeket a szereplőket. Sokkal inkább azt tartanám fontosnak , hogy azt vizsgáljuk meg,hogyan lehetne ezt a szabályozó-rendszert tökéiotcsiteni, ugy formálni, hogy jó irányban indikálja, jó irányban motiválja a gazdasági élet szereplőit. Namost régi vosszö/ paripám az, hogy tulajdonképpen mi egy kicsit elnagyoljuk ezeknek a szabályozóknak a készítését, alkotán sát.Az esetek nagy részében agyonterhelt minisztériumi te apparátusok készítik el sok esetben rövid idő alatt és az idő rövidségének a nyomasztó súlya alatt ezeket a szabályozókat. Sok esetben olyan jól képzett, de a vállalati gyakorlatot nem ismerő minisztériumi elvtársaink készítik ezeket a szabályozókat, akik nem mindig tudják lemérni, vagy helyesen felmérni : ennek a vállalati hatását. Egyszóval nagyon bonyolult dolog egy jól működő szabályozó rendszernek a kialakítása. Ezt egyébként tudjuk, a mérnökök tudják a technikai életből, hogy a kibernetizálás az a lég: ¥ I )'•'V- I I 7 — X ©tó-: xxvjS-í■