Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1988 (HU BFL XXXV.10.a/3)
1988-01-26
okok is nehezítik. Sokan a párt vezető szerepét a minden kérdésre kiterjedő beleszólás jogával és kötelességével azonosítják. Számukra a gazdasági vezetés és a társadalmi szervek önállóságának elismerése és következetes biztosítása saját korábbi munkájuk megtagadását, eszméik feladását jelentené. A megujitás szükségességét és a helyzetet jól mutatják a KB 1986. novemberi határozata- és az 1987. júliusi állásfoglalása nyomán készült pártszervezeti programok, amelyek kidolgozásában a kerületi Pártbizottfa ság nagy teret engedett a pártszervezetek önállóságának. A pártszervezeteknek csak kis része tudott szakitani a hagyományos "lebontásos" módszerrel és koncentrált a helyileg megoldható legfontosabb politikai kérdésekre. A pártszervezetek többsége továbbra is a "cselekvési program" jellegű megoldást választotta, aminek keretében a gazdasági feladatokhoz rendelte a politikai tennivalókat, sok esetben csak politikai zsargonba téve azokat. Végül nem kevés pártszervezet csak azt látta, hogy a kerületi Pártbizottság munkát takaritott meg számára azzal, hogy nem tette kötelezővé a programkészítést. A pártszervezetek munkájában 1987-ben különösen nagy szerepet kapott a gazdaságpolitikai agitáció, aminek része volt abban, hogy az emberek többsége - legalábbis a megértés szintjén - elfogadta az elkerülhetetlen fa gazdasági intézkedések szükségességét, közelebb került az ország valós helyzetének megismeréséhez. Ez a folyamat azonban nem lezárt. Nem tudtunk a jövő szempontjából is megnyugtató válaszokat adni a hogyan jutottunk idáig" és a "ki a felelős" tipusu kérdésekre. Az esetek többségében a gazdaságpolitikai viták megmaradtak a népgazdaság szintjén, és nem vezettek el a saját vállalat munkájának hasonlóan kritikus szemléletéhez. Az év során újszerű feladatot jelentett a megalakult bankoknál a pártszervezetek létrehozása.Ennek szervezési feladatait megoldottuk. Tapasztalatok és előzmények hiányában nem tudtunk azonban még módszereket kialakítani a működés - elsősorban a gazdaságpolitikai munka - fontos kérdéseiben. Ezek a pártszervezetek újszerű körülmények között működnek, ahol olyan sajátosságok, ÓGO | i 1 Áíiv •. J {HB — .- 11 -i . . . /•