Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1986 (HU BFL XXXV.10.a/3)
1986-04-28
BBbí^8BmBb^8IÍI8é8888BBhB ■ '' I Éppen ezért szeretnék néhány olyan kérdésre rámutatni, ami arra utal, hogy itt a lakosságnak meg más szerveknek a gazdálkodó szervezeteknek több segits éget kellene a rendőrségnek ehhez nyújtani. Ezért tisztában kell lennünk azzal, bár a jelentés sok okra rámutat, hogy melyek azok az okok, amelyek a bűnözés ilyen alakulásához vezetnek, ami az utóbbi időben jelentősen emelkedett, és ez még ma sem állt meg, csak az emelkedés üteme csökkent, hogy ebben sok olyan körülmény közrejátszik, fa most a Belváros sajátosságai mellett, amelyek országosan is érvényesek, és amelyek azért a legutóbbi néhány év nek a terméke. Hát ilyen az, hogy azért a társadalmunkban az általános morál jelentősen fellazult. Ezt minden területen tapasztaljuk, nemcsak a bűnözés területén, hanem • más jogsértések területén, beleértve ebbe a szabálysértést, a munkafegyelem sértéseket stb. Ez nyomasztólag hat, illetőleg segitőleg hat a bűnözés számának az emelkedéséhez. Nem sikerült előrelépni az italfogyasztás mérséklésében, a mértéktelen alkoholfogyasztás, a büncselemények elkövetésében jelentős okként játszik szerepet az italozás. Jelentős okként szerepel az is, különösen fi a vagyon elleni bűncselekményekben, hogy igen nagy vagyoni különbségek alakultak ki, és egyes személyeknél sokszor nem munkával szerzett igen nagy mennyiségű vagyonok halmozódtak fel. És ezzel együtt ugye a társadalomban igen erősen megnövekedett a társadalom tagjaiban a nyerészkedésre való törekvés, és hogy a meglevő, a lehetőségeken túli költekezés igénye, és ennek az alapján sokszor bűncselekménnyel próbálják megszerezni Namost mindezeket számba-I véve, meg azokat is, amik a jelentésben le vannak irva, nem elegendő az, hogyha a közrend, közbiztonság javitása a bűnözés csökkentése, és az elkövetett büncselek| { ©tó ■: i— * i r,