Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1986 (HU BFL XXXV.10.a/3)
1986-04-28
Ennek az egész előterjesztésnek három kiemelt1 fontos része van. Erre hadd reflektáljak. Nem baj ha ilyen 11 pf ©©©©fiti©1' sokat beszélek? Kérem felmerül az a kérdés, hogy első vaqy másodosztályú legyen ez a kapitányság. A következő: a Belügyminisztérium ebben döntött. Nehogy megrójon engem a Pártbizottság, a rendőrségnél katonai fegyelem van, ez parancs. Hogy a Belügyminisztérium miért osztotta ezt igy be, azért, mert abból indultak ki, hogy az egész országban az államigazgatási területeken mozgások voltak. fa Járások szűntek meg, nem akarom még sorolni. Ugyanakkor nem célszerű egy rendőrállam kialakítása. Való igaz, hogy négy osztályba sorolták az ország rendőri szerveit. Budapesten három osztály van. Másodikba került az V.kerületi kapitányság. Hozzátéve azzal, hogy mivel Budapest kiemelt ez a besorolás maradjon meg, de szervezetében, munkájában, előremenetelében a kapitányságok helyzetén nem változtattunk. Margittai elvtárs megfogalmazott itt valamit, hogy mi lesz akkor ha. Hát ezt 22 kerületre el lehetne mondani, mi lesz akkor ha. Hogy nem kell ettől félni,, arra szintén reflektálok, akkor amikor elmondom, hogy milyen segitséget fog kapni ez a kerületi rendőrkapitányság.Tehát ez a besorolás nincs összefüggésben azzal, hogy kevesebb létszámot, meg más szervezeti felépitést, és nem akarom végigsorolni. Kérem, ha ez a kerületi rendőrkapitányság ma első osztályú, tessék nekem mondani, ezek az eredményességi mutatók jobbak ebben a kerületben? Valahogy maradjunk meg amellett a munka és az eredményesség a legfontosabb, azután amikor ezek ugy bejönnek, akkor lehet azon gondolkodni, hogy mit csináljunk. De hadd tegyem hozzá azt is, hogy nem adnék kerek választ a kérdésre, hogy nem fog a jövőt illetően a Belügyminisztérium ezzel a rangsorolással foglalkozni, ez az egyik dolog. A másik dolog: i * j ■.©,©;© SfiÉSl j / j 50 j | fel -----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------1 |fog i