Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1986 (HU BFL XXXV.10.a/3)

1986-04-28

mér* 7 é ■ i §* i i —i és ebből jobban tudnak következtetni a kerület rendjé­re és biztonságára is, és azért sok mindent hallanak, hogy a rendőrség mit akar tenni a jövőt illetően, és mit kell tenni elsősorban a kerületi rendőrkapitányság­­nak, hiszen azért tárgyaljuk ezt az anyagot. Kérem az anyag ugy fogalmaz, hogy ennek a kerü­letnek az államrendje összességében szilárd, kiemelt állam ellenes bűncselekmények hosszú évek óta nem voltak, ebben a kerületben. Ezt valóban ezt az állapotot megszok­­fa tűk, nemcsak a városban, hanem az egész országban. Azelőtt a korábbi években, évtizedekben a kémeken meg nem tudom én kin keresztül az összeesküvőkön keresztül próbáltuk mérni ezt a helyzetet. Ilyen jellegű veszedelem nem fe­nyegeti a város államrendjét. De azt hiszem, hogy egy ilyen pártbizottsági ülésen őszintén valamiről szólni kell, mert ha nem mondom el, akkor jogosan felteszik a kérdést, na jő, de mi van az ellenzékkel, meg március 15.-ével. Ezek nem politikai koncepciónkkal vagy tevékenységünkkel össze­függő jelenségek? És álljunk meg egy pillanatra, ez főleg itt zajlik az V.kerületben. Azért erről jó lenne néhány szót szólni Hát én elkerülön ezt, hogy az elvtársak ne tegyék fel fa nekem ezt a kérdést, én erről hadd szóljak. Elsősorban arról, hogy egyre szaporodnak azok a bejelentések a rendőri szervekhez, amelyek gyújtogatásokra, és terror cselekményekre utalnak. Miért mondom ezt? Azért, mert ’ ez valahol az államrend elleni bűncselekmények szférájá­ban helyezkedik el.Hozzátenném azt, hogy ebben a főváros­ban, és ebben az országban elnézést kérek, nem fogják elhinni, tudom, mert van ilyen vélemény, nincsenek terro­risták. Szóval olyan nézetek kerülnek itt napvilágra, hogy szóljunk arról, mi van a Ferihegyi repülőtéren el-4 o r.

Next

/
Oldalképek
Tartalom