Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.10.a/3)
1985-12-17
11 t tó 'fi1 1, \ rM 'CÍ'%¥'D-'Í t _ ; Namost ezt azért szeretném hangsúlyozni, mert itt elhang- 1 ' zott olyan, hogy különféle dolgok hiányoznak belőle.Szerintem nem hiányzik belőle, mert ebben minden benne van. Szeretnék három dolgot kiemelni belőle. A kommunisták személyes példamutatását, ugye a családi nevelésben és a gyermeknevelésben, azután a sporttal kapcsolatos dolgok, ami itt ugye újként hangzott el, hogy nem szerepel benne, ez a tanácsnál szerepel nyilvánvalóan, mint társadalmi fa* feladat a tanácsnak a hatáskörébe tartozik, a harmadik pontban, hogy a társadalmi szervekkel együtt a kulturális testnevelés és sport anyagi, tárgyi feltételeinek a megteremtésében mii ködjön közre, és a Vöröskeresztnél pedig az egészséges életmódra való nevelés, mint feladat. Nyilvánvaló, hogy egy csomó dolgot lehetne még odatenni, van rengeteg még más szerv a kerületben, amiknek feladatot lehetne adni, dehát azokat a kérdéseket kell, és azokra a szervekre, amelyek tehetnek, tenni képesek és alkalma✓q sak arra hogy tegyenek. Ezek ugye nyilván a gazdálkodó szervek, a pártszervek, a párttagok és tisztségviselők mint személyes példamutatásra kötelezettek, a KISZ szervezet és a tanács, meg hát ugye a társadalmi szervezetek, amelyek ifjúsági, kérdésekkel foglalkoznak, vagy az ifjúság nevelésével hivatásszerűen is foglalkoznak.Ezek szerintem . fe® 7® 7 nagyon jól érthetően, világosan, mindenki számára érthetően benne vannak az anyagban. Itt a feladat az,hogy : y r L m — — —^ ” . .. . /• J