Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.10.a/3)

1985-12-17

^ - Bí - ^ * fi ll Í és ez a szóbeli kiegészítésben is elhangzott, hogy a szocializációt hivatott intézmények, csődbementek. A család is, az iskola is, és a munkahely sem képes önma­fi wm gában, de ebben a laza összefogottságában sem egy sor problémát megoldani. Tudomásul kell vennünk, hogy nagyon sok helyen pl. a brigádmozgalom a munkahelyeken elvesz­■ - H íl ■ tette azt a korábbi mozgósitó erejét, aminek céljára létrehozták. fa A másik ilyen ügy az az, hogy a fiatalok mást tanulnak az iskolában a szocializmusról és mást látnak a munka­helyükön, mást hallanak otthon a szüleiktől, sőt meg merem kockáztatni, hogy mást olvasnak a könyvekben, mást látnak a moziban, televízióban stb. Ahogy nő az informált­ság, ugy ezzel egyenes arányban nő a kritizálási szellem is. A másik ilyen az az, hogy a létföltételek megterem­tésére fordított idő olyan mértékig megnőtt, hogy ez már kollektiv céloknak a háttérbe szorulását jelentette. A harmadik ilyen, és ez a saját házunktája, hogy a KISZ fa korszerüsitésére tett törekvések ezek általában felöl­ről indulnak, mármint hogy a megrendelő részéről indul­nak, és nem pedig egy alulról jövő törekvéseknek az összeg­zése. Mégis mi itt ebben a helyzetben a megoldási alter­natívák, vagy legalábbis mi az V.kerületben milyen meg­oldási lehetőségeket látunk.Az egyik legfontosabb dolog az, hogy a demokratizmus mélyítésével bevonjunk minél több embert a döntések előkészítésébe, minél több fiatal­—■ ........ 111 ' HP i

Next

/
Oldalképek
Tartalom