Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.10.a/3)

1985-12-17

Í Ennek a tapasztalatait a Pol.Biz. és a Budapesti Párt­végrehajtó Bizottság egyébként értékelte, mint ismert Önök előtt a kerületben és a fővárosi kerületek több­ségében a településfejlesztési hozzájárulás és alapvető céljait nem sikerült megvalósítani. A településfejlesz­tési hozzájárulás bevezetése körül rossz hangulat alakult fe ki, és a lakossági szolgáltatások mögötti mélyebb feszült­­ségek is felszinre jutottak. Természetesen az okok hallat­lanul sokfélék. Hajlamosak vagyunk egyébként arra, hogy mi magunk azt mondjuk, hogy rossz volt a döntés, mások pedig azt mondják, hogy rossz volt a végrehajtás. Szóval az igazság valahol a kettő között van, és ezt azért tar­tom fontosnak aláhúzni, mert ez a másra mutogatás sem ebben a helyzetben, sem más helyzetben nem vezet bennünket eredményre. Szóval az igazság az Elvtársak, hogy alap­­vetően jó volt ez a településfejlesztési hozzájárulás mint cél, de nem gondoltuk végig eléggé, hogy ugye mit is jelent ez a gyakorlatban, mit is jelent ez a nagyvá­rosok és a fővárosi körülmények között, és nem gondol­tuk végig azt,hogy egy két évvel ezelőtt hozott döntés milyen politikai szituációban kell hogy bevezetésre ke­rüljön vagy eljusson a lakossághoz. Tehát ugye világos, JL J r.

Next

/
Oldalképek
Tartalom