Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.10.a/3)

1985-12-17

f'/'a jpi(®©' tivabb politizálás irányába mozdult el. ez merem azt mondani, hogy a mi pártszervezeteink többsége. Van egy olyan csoport, vagy olyan kör, akiknél igaz a helyzet­megítélésnek az elfogadása, aztán valami a megoldástól való mástól várása, vagy túl gyors várása. Hogy ez a 1 j kongresszusi határozat valami olyan, hogy majd magától 1 j megvalósul. Hát ilyen nem valószinü. fa És a harmadik, tulajdonképpen van egy türelmetlenség, I dőjelezése, a kongresszusi határozat végrehajtási fel­tételeinek a megkérdőjelezése, vagy ugy is mondanám, hogy az az illuzórikus várakozás, ami a kongresszust megelőzte, most áttevődött a végrehajtásra. Tehát ne- I künk 1906-ban számolni kell azzal, hogy a párttagság­­j a hármas viszonya jellemző a kongresszusi határozat vég­­fe rehajtásához, és ezért a pártszervezeteknek, meg majd az éves feladatok megfogalmazásánál is erre fel kell mozditani a pártszervezeteket, hogy a pozitiv törekvé­seket, a cselekvéseket ösztönözni, és támogatni, hogy a helyi gondok, helyi feladatok megoldásában a saját teendőknek a meghatározására nagyobb figyelmet fordi­‘ '■ fivq:Y rá. fi©' 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom