Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.10.a/3)
1985-11-19
-§m- 69 -•li >' '$mm 1 tó© Y, HH ff ©. ■ M fe És gondolom az egyetakarás ilyen szempontból is megnyiivánu1t. \d' SK Tehát ez nem helyettesit semmifajta dokumentumot, ezert próbáltam többször is szóbeli kiegészítésben kihangsulyoz-B I ' T 1 ©v© AA Ál-;' ■ 'IffliBlf: 9 • ' KP? nij hogy nem erről kell majd elszámolni senkinek sem öt rá© rá: .rá. év múlva.Ez égy segédanyag, egy olyan eszköz, amit párt■ ;';v-rá'rárá'rá rá ■. szervezetek minden bizonnyal fognak tudni használni.Ezért feleslegesnek érzem azt a vitát is, hogy erre mit kell rágépelni, hogy ajánlás, határozat vagy micsoda. Mert itt el kell fogadnunk ennek a szövegét, mert ez ki fog kerülni a párttagok közé. És javaslom, értsen egyet azzal a pártfe f bizottság, hogy ez ne legyen titkos, pártilag engedélyezett ■. ' ' ' f. 'tó j titkos szamizdat, egyébként igy használják már az előzetes • ' | «. ' • f: dokumentumokat itt a kerületben a pártszervezetek, ezt tudjuk. Mostmár célszerű lenne akkor az egyébként is rendelkezésünkre álló formákat, példa a kerületi pártéletet felhasználni arra, hogy mindenki megismerje, és ne dugva kelljen a sokszorosított példányát elolvasni, mert elvtársak őszintén be kell vallani, minden munkatársunk..akia pártszervezeteknél jár, azt a jlezést hozta vissza, hogy igenis forgatják ennek az előzetes dokumentumait, mert tudják használni. Ezért az a javaslatom, mégegyszer megköszönve a hozzászólásokat, megköszönve az észrevételeket, amin tényleng el kell gondolkodni és a munkában ténylegesen mindent lehet hasznosítani, hogy a pártbizottság a szóbeli kiegészítésben ahogy elhangzott, fogadja el az MSZMP V.kerületi szerveinek és szervezeteinek feladatait, az MSZMP XIII. kongresszusa határozatai végrehajtásának elősegítésére cimü dokumentumot, ami már címéből adódóan is nyilván csak ajánlás lehet. És még egyszer hozzátéve, nem erről kell öt év múlva elszámol ni, hanem a kerületi pártértekezleten elfogadott határozat végrehajtásáról. Minden megjegyzést szeretnék mégegyszer megköszönni, Ígérem szövegszerűen is az itt elhangzottakat megpróbáljuk maradéktalanul érvényesíteni, persze amit lehet. Köszönöm szépen. ! u 1 ^ _ ! ' : tó - I' r.