Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.10.a/3)
1985-11-19
tapasztalatairól van szó. Igen, hát én a párt és tömegszervezetek vonatkozásában régóta mondjuk, régóta hangoztatjuk, sajnos a gyakorlatban egyre kevesebb lehetőség van, itt is a lehetőségről beszélnek, azt tudniillik, hogy a párttagok valóban véleményt tudjanak nyilvánítani minden fontos kérdésben. Szóval ezt én különösen a XIII. kongresszus és azt azt megelőző vita kapcsán állítom, hogy ez napjaink egyik alapvető kérdése. Én azt hiszem, hogy ezt tényleng kulcskérdésnek és kulcsfeladatnak kell tekinteni a jövőre fe vonatkozóan, ha azt akarjuk, hogy a párttagság egy jelentős része, akiben igen komoly egy részében igen komoly közömbösség tanúsíthatom erősíthetnénk, hogy valóban tartalmilag megteremtenénk a feltételeket ahhoz, hogy véleményt tudjanak nyilvánítani és arra oda is figyel•> I jenek. Mert ez az alapkérdés. ' : I -fofo - ■ Azzal pedig hát természetesen, hisz a kongresszusi határozat a 14. oldalon, hogy a pártszervek bátran kezdeményezzék stb.sth npm akarom, a magam részéről maximálisan egyetértünk, de most nem akarom a tisztelt Fegyelmi Bizottságot és .korábban a Végrehajtó Bizottság ilyen jellegű tapasztalatait bírálni, de hát sajnos azt kell mondani, ti ogy kellene bírálnunk.Tudniillik az alapszerre ‘ Sj . (§j ói© vezetek részéről a korábbi években is volt már egyfajta olyan törekvés, hogy a pártba nem tartozó és nem való ■; ; , ' ifo elemektől megszabaduljunk. És sajnos azt kell mondanunk j j. ■ elvtársak az elmúlt évek folyamán, az elmúlt öt esztendő tapasztalata alapján nagyon sokszor az volt a tapasztalatunk, hogy amikor mi taggyűlési határozatokat hoztunk és törlésre fi óztunk javaslatot, kizárásra stb. helyenként és időnként a pártbizottság részéről, abban az időben még a vb részéről bizony ezeket hát nemegyszer ilyenolyan ürüggyel meg indokkal megszüntették.Én azt hiszem QE |