Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.10.a/3)

1985-11-19

©I jjllj ^ '© : 'fi;!' ( 1 .©tó ; a '''te'/Stó :í ró M::£ tó/Xte:.'.© jvvíjy/i-^ J"Y \ tó ': ' •: aaaaa»^^aa \ Mmml uí'M i a 1 I tó ©■' • -- 45 -"tó-1 í ' a kiegészítő előadásban hallottunk Fekete elvtárstól. A kongresszuson elhangzott és számunkra előirt feladatok­­bél tartalmazza mindazt, amit a kerületben végre kell haj­tani. Jól sulypontozza azokat a feladatokat, amelyeket itt a kerületben el kell végezni . Valóbari bennem is felmerült az a gondolat, amikor először átolvastam, lehetne ezt egy kicsit hogy mondjam, kerületesiteni, belvárosi jellegét talán több helyen lehetne hangsúlyozni. Fekete elvtárs itt a szóbeli bevezetőjében meggyőzött arról, ti ogy ezt több nekifutásban megkísérelték, és ez nem nagyon sikerült, ezzel együtt engedje meg, hogy Fekete elvtárs, hogy ha lesz erre vonatkozó javaslatom, nem most, majd a későbbiek során, mert újra elolvasom most ilyen szempontok alapján az anyagot, akkor azt még pótlólag megtegyem. Hangsúlyozom jó az anyag, komp­lett, jól tükrözi a súlypontokat is. Szerintem jó alap arra, mi szerint dolgoznunk kell. Namost említettem, hogy néhány apró észrevételt tennék, inkább megfontolásra, nem biztos, hogy ennek benne kell lenni, mert ha sulypontozunk, akkor valóban su1yponto­kát kell képezni, és mindenre nem szabad egy ilyen anyagban együtt lenni. A nőpolitikáról én nem olvastam egy fél mon­­n datot sem ebben az anyagban. Most lehet,hogy ezt a súlypon­tok között nem kell szerepeltetni, én ugy érzem, hogy azért mégis ez megér egy misét, ahogy Párizsban hajdanán mondták. Azt javaslom, hogy ezt gondoljuk meg.Talán a súlypontok között lehetne. Ugyan ezt mondanám, miután a kerületben működik a sporthivatal és a sportmozgalomért a mi pártbizottságunk is bizonyos értelemben felelősséggel is tartozik, tudom, hogy ezzel itt most szaporítom a gondokat, meg a feladatokat, de megfontolásra javaslom,hogy ezzel a kérdéskörrel érde­­mes-e foglalkozni, a testnevelés és sportmozgalommal. I V íj p I tó-J _____________________________________J ©| ~ r,

Next

/
Oldalképek
Tartalom