Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1983 (HU BFL XXXV.10.a/3)

1983-10-19

! . I 1II ' • ■ iw - 13 ÍJR M V Bár nyugodtan állíthatjuk, hogy szinte minden érdekli őket, mégis szem előtt kell tartanunk, hogy ahány fiatal, annyi­féle szempont és információigény, azzal hogy ez az igény semmivel sem kevesebb, vagy sekélyesebb, mint pl. a diplo­más fiataloknál. Tájékoztató tevékenységünk megszervezésénél, f> a kérdésekre való reagálásnál éppen ezért törekszünk a kőnk­rét megválaszolásra, a felvetett problémák megoldásának meg­szervezésére. 6./ A helyi célkitűzések és megvalósitásuk segitése, - termelés, ^ szolgáltatás - közéletiség Általánosan elfogadható az a tény, hogy munkásifjúságunk, a termelés, a szolgáltatás - azaz a mindennapi munka területén - helytáll, tudásához mérten dolgozik. A nehezebbé váló egyé­ni feltételek miatt előtérbe került a többletmunka vállalása /pl.: lakásért, házért, stb./. Ez, a sokszor aránytalanul nagy teher nem egyszer napi 12-16 órás munkaidőt eredményez /vállalati és magán/, amely - érthetően - az időigényes köz­életi tevékenységtől való elzárkózást is maga után vonja. i ; -A termelés - szolgáltatás területén külön is foglalkozunk a belkereskedelmi szervezetekkel. "Szétaprózottságuk" az ötna­^ pos munkahét és a női dolgozók magas aránya miatt a programo­kat - még a taggyűléseket is /Csemege/ - hétvégére szervezik, amelyeken családdal, barátokkal együtt vesznek részt, /sport­­vetélkedők, szakmunkások kirándulása, anyanyelvi verseny, majális - BW, Csemege/ A GYES-en lévő dolgozóival több szervezet példamutatóan fog­lalkozik, rendszeresen szerveznek kismama találkozókat, fo­kozottabban figyelnek béremelésükre s az uj rendelkezések ad­ta lehetőségeket kihasználva igyekeznek a GYES ideje alatt vállalaton belüli munkalehetőséget is biztositani. | d re re. . /• ' ta

Next

/
Oldalképek
Tartalom