Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1983 (HU BFL XXXV.10.a/3)

1983-10-19

Az e téren mutatkozó, kezdeti kedvező tapasztalataink el­lenére eszmei-politikai nevelőmunkánk ma még elsősorban politikai képzési rendszerünkön keresztül valósul meg. Ennek kapcsán elmondhatjuk, hogy a KISZ KB 1981. évi pol. * képzéssel foglalkozó határozatának kerületi megvalósitása jól halad, az uj képzési rendszerre való átállás megtörtént. Munkásbázisu szervezeteinknél az Ifjúsági Vitakörök tevékeny­sége összességében megfelelő. A kerületi KISZ Bizottság ál­tal odaitélt Kiváló Ifjúsági Vitakör cimet többségében ezek a szervezetek érdemelték ki. A megváltozott körülményekhez ^ igazodva uj elismerési rendszer kidolgozása jelenleg folya­matban van. A bizottsági szintű szervezeteknél, illetve néhány közvetlen irányítású alapszervezetnél meghatározó szerepe van az egész mozgalmi tevékenység szempontjából az un. házi felkészítő táboroknak. Ezek elsődleges célja a mozgalmi—, politikai is­meretek bővítése, aktualizálása, az aktivahálózat érzelmi kötődésének, közösségi kapcsolataink fejlesztése, valamint felkészülés az elkövetkezendő időszak feladataira. Ezeket a "tábor jellegű" programokat a kerületi KISZ Bizott­­fa ság módszertani segédanyagokkal, előadók biztosításával, il­letve személyes részvétellel segiti. Az elmúlt időszakban je­lentős előrelépés tapasztalható a tanulmányi programok szín­vonala, tartalma és a táborokban tanúsított fegyelem terén. E felkészítők jó lehetőséget adnak a fiatalok és a KISZ szá­mára a helyi gazdasági vezetéssel és a pártszervezettel való kapcsolat javítására és elmélyítésére. Ezen a téren is kedve-I zőek a tapasztalataink. Kerületi KISZ Bizottságunk évről-évre megrendezi a titkárok éves felkészítő táborát. I 1• 'iív’AUv.\I [ :fo..Jv;‘; ' i. x'"'3 "'"i ■ fe©'. . ©te; 1 0 •$¥■'.,'■• ■ IS 1 ^ © — i

Next

/
Oldalképek
Tartalom