Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1981 (HU BFL XXXV.10.a/3)

1981-01-16

Ö» ' p@S £•■ ■ . ' r;:V­•0 000 . ■•/'­:ÍÍ|£ .<!«« ffiK' jLC W—WS.-1 yagtpafc-Tapasztalataink azt bizonyítják, hogy ezek a beszélgetések eredményesek voltak, elsősorban az 1979-ben és 8o-ban fel­­/ vett fiatal párttagok körében. A beszélgetéseken párttagságunk felvetette hogyan kellene tartalmasabbá ós eredményesebbé tenni a pártéletet.Ennek egyik feltétele az alapszervi rendezvények, pártcsoport­­órtekezletek ós taggyűlések jobb előkészítése. Az alapszervi vezetőségeknek jobban kell építeni a pártcso­portokra, a szervező ós politikai munkában egyaránt. fa Az értékelő pártcsoport értekezletek során a nyomda pártbizott­ságának tagjait felkértük, hogy vegyenek részt gy-egy másik alapszerv pártcsoport értekezletén. A pártmunka hatékony­ságának érdekében az igen hasznosnak bizonyult, az ott szer­zett tapasztalatokat saját alapszervükben tudják hasznosíta­ni, de feltehető, hogy a tapasztalatokat pártbizottsági mun­kájukban is tudják majd használni. Az alapszervi beszámolók összeállításához a kerületi Partbi­zottság ós végrehajtó bizottságunk, széleskörű szemppnt-rend­­szert bocsájtott az alapszervek rendelkezésére. Ők ezzel a segítséggel élni tudtak és a beszámolókat tartalmi oldalról úgy rtókelhetjük, hogy fejlődtek. Jól emelték ki az alap­szervi politikai munka jellemző területeit, r”> A beszámolók tükrében a pártmunkba egyes területeiről az alábbiak mondhatók el:- A gazdaságszervzeő munka területén lényegesen fejlődés nem jött létre 198o-ban. Ez elsősorban azzal indokolható, hogy 1980—bán a nyomda és az egyes területeinek gazdasági munkája igen nehezen volt mérhető ós értékelhető.Ahogy egész évben hangoztattuk, i&rn sok volt a bizonytalanság. Ezt a hátrányt az alapszervezetek nem tudták leküzdeni. Így azt mondhatom, hogy nagyobb erőfeszítések mellett, az előző évivel azonos eredmény jöttlótre. éppen ezért felhívtuk az alapszervezetek figyelmét a gazda­ságszervező munka folytonosságára, a nagyobb odafigyelésre. 1 | » ______________________________________ _____ V ; ' , - ■ í /. " A

Next

/
Oldalképek
Tartalom