Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1980 (HU BFL XXXV.10.a/3)
1980-05-09
A külkereskedelmi vállalatok javasolják, hogy a nagyberendezések tervezésénél célszerű lenne már a tervezés stádiumában import helyett a hazai részegységek betervezését kötelezővé tenni. Ezzel ©Y jelentős import kiváltását lehetne megvalósítani, minőségi romlás í ^ ^ A vendéglátóipari vállalatok egy-két kivétellel nehéz helyzetbe kerültek az ismert okok miatt. Kérik a szektor általános helyzetének fa vizsgálatát és rugalmas árrendszer esetleges bevezetését a BKM és a PM illetékeseinek bevonásával. Az élelmiszeripari vállalatok szükségesnek tartják a szabályozók rájuk vonatkozó részének felülvizsgálatát, az ágazati és a funkcionális minisztériumokkal közösen. A Zrinyi Nyomda segitséget vár a devizahitelek visszafizetése terén lehetséges könnyítés megadásában a Pénzügyminisztérium részéről. A tanácsi vállalatok kérik a 103/1980. sz. ÁH rendelet felülvizsgálatát. Ugyanis ennek értelmében az 1S80. évi induló árakat felül kell vizsgálni és ha azok az elhatározott nyereségnél többet eredményeznek, yK a differenciát a fogyasztóknak vissza kell fizetni. Ez a rendelet nem ismeri el, hogy a vállalatok anyagtakarekossaggal, költségcsökkentésekkel is növelhetik nyereségüket. Az elmúlt évi és az I . négy edévi tapasztalatok alapján a MERT szükségesnek tartja, hogy a minőségi hibák felszámolása érdekében érdemi intézkedések történjenek az ágazati minisztériumok és a vállalatok vezetése részéről egyaránt.- A Metrimpex jelzi, hogy a számítógép cs azok alkatrészeinek beszerzési kérdése évek óta koordinalat lan, mely a népgazdaság szamára gyakran jelentős hátrányt jelent. Célszerű lenne ebben a kérdésben vizsgálatot folyhatni és annak következtetesei alapjan a szükséges intéz - | kedéseket megtenni. ^ í.