Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1978 (HU BFL XXXV.10.a/3)
1978-12-19
- Következetesen biztosítjuk - a pártlrányitás eszközeivel -a töniegszervezetek és tömegmozgalmak részvételét a politikai feladataik kialakításában és végrehajtásásan. Koordinációs tevékenységünkkel elősegítjük együttműködésük továbbfejlesztését a kerületi PB lakóterületi politikai céljainak megvalósítása érdekében, elősegítve, hogy a kerületben dolgozók hatékonyabban bekapcsolódhassanak a feladatok kialakításába és megoldásába. rá YJ3 ’í \ ír,- A tagfelvételi munkában érvényesítjük a ieisőbb pártszervek és a kerületi PB határozatát. A XI. kongresszuson meghatározott magasabb szintű követelmények következetes és differenciált érvényesítése mellett biztosítjuk, hogy az összes párttagfelvételre kerülő között a munkások aránya valamivel haladja meg a dolgozó közötti arányukat. Különös gondot kell forditani a magasan kvalifikált értelmiség, az egyetemisták és főiskolások párttaggá nevelésére, felvételére. Számszerűen is növelni kell a tagfelvételt az államhatalmi-igazgatási szerveknél és a külkereskedelemben. A,- A párt eszmei, politikai és cselekvési egységének továbbfejlesztése érdekében:- megvizsgáljuk a kerületi pártmozgalómban a vita szerepét az egység kialakulásában, a párttagság aktivitását, és a pártmegbizatások helyzetét; I !- értékeljük a párttagság fegyelmét, a pártfegyelmi munka tapasztalatait;- A minisztériumi, az épitő, épitőanyagipar!, külkereskedelmi és élelmiszeripari vállalatok pártszervezetei munkájának elemzese- . vei segitjük az bsszbudapesti feladatok kialakítását és végrehajtását. A Pártbizottság 1979. évi célkitűzései alapján végezze a Végrehajtó Bizottság féléves munkáját. A gazdaságirányitó, szervező és ellenőrző munkára készült cselekvési programot PB és VB munkaterve részeként kell kezelni. I, © i j tt ........... ....... l ... „ /■ é