Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1977 (HU BFL XXXV.10.a/3)
1977-03-02
A személyes beszélgetések megkezdését és lefolytatását nagy várakozás és felkészülés előzte meg. Igaz ez az egyes kommunistákra külön-külön és a vezetőségekre, a beszélgető csoportokra egyaránt. Várták a kölcsönös véleménynyilvánításnak azt a lehetőségét, hogy a párt előtt szólhatnak személyes gondjaikról, elképzelésükről, mondhatják el észrevételeiket, javaslataikat országos és helyi állapotokról és feladatokról. E, kerületünkben is megnyilvánuló nagy Ffe várakozás igazolta azt mint ahogy többen fogalmaztak: a párt ós t gazdasági munka ellátása közben többet törődünk a dolgokkal mint egymással; nem sokat tudunk elvtársaink személyéről, esetleges problémáikról. Példa erre az is, hogy több párttag korábbi megítélésén a beszélgetés alapján változtatni kellett. Mód nyilt egymás jobb megismerésére, körülmények feltárására, s bizonyos előítéletek, megcsontosodott vélemények megszüntetésére. ^ A beszélgetést elemezve külön kell szólnunk az "indító" beszélgetésekről. Ezek mintegy mintául is szolgáltak, mert a kerületi Pártbizottság vezetői és képviselői vettek rajta részt és az eszmecsere a pártbizottsági, pártvezetősógi és pártalapszervezeti titkárokkal, a közvetlen irányítású pártalapszervezetek vezetőségi tagjaival folyt, i | Ezek tapasztalatait kerületi Pártbizottságunk testületi ülésen elemezve saját és az alapszervezetek munkájához hasznos útmutatásokat határozott meg. Joggal vetődött fel, hogy napjainkban a párt közép- és alsó szintű vezető testületéi tagjainak és titkárának felkészültségükben igen sokoldalúnak kell lenniük. Nem elég a párt általános feladatait ismerni, de tisztában kell lenni gazdasági, gazdaságpolitikai, vagy épp szorosan vett közgazdasági kérdésekkel; tudatában kell lenni káder- és szociálpolitikai tennivalóknak is. Mindez nagy felelősséget, de lekötöttséget is jelent. I I 1 51 : r.