Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1974 (HU BFL XXXV.10.a/3)

1974-01-28

U rafe: a jréV-tóvtótotóR--ré toVtoí/r K’-7'V totó rá/ fe'ráRjV tó;- RRráto/- m G:r ürótó'OtóY;;/:?; ;.V.' totóra tó-to UUPP - tó/fe. m/6ma!8saMm&SKmíimf#stz& ■pi*!,-amÍ0*!**Mcm&mmm ■ 1- f Voltak olyan vállalatok is, amelyek egy-egy országos alágazatot is kép­viselnek vagy országos nagy vállalatoknál egy-egy ipari alágazatot tes­tesítenek meg. A 37 vállalat között volt az a 6 nagy vállalat is, ami benne volt a KB határozatában, az 50 kiemelt vállalat között. Ez a 37 vállalat megfelelően reprezentálta a kerület iparát és kereskedelmét. Mi beszélgetést folytattunk különböző elvtársakkal, igyekeztünk munká - sokkal találkozni és a munkások különböző csoportjaival. Tapasztalata­ink teljes egészében egybeesnek azokkal a gondolatokkal, amelyekkel a beszámoló megfogalmazott, amelyekről Kurucz elvtárs beszélt. Bevezetésen arról, hogy a november KB határozat után szervezettebb, eredményesebb, gazdálkodás bontakozott ki. Ezt nem azért mondom, mert év eleje van és ilyenkor azt kell mondani, hogy jobb mint az előző xá ’ évi volt. Ez azért,is izgalmas, mert a kerületi tapasztalatok messze túlnőnek a kerület határain. Pl. az OKGT több tízezer embert foglal i koztat az ország különböző pontján. Vagy pl. az Üvegipari Müvek stb. f+j A kerületi pártszervezetek sokkal jobban felkészültek, mint korábban. I Ez alatt azt értjük, hogy nem ugrásrakészen várták azokat a teendőket, amelyek most végrehajtásra kerülnek. Egyetértettünk abban, hogy ha a gazdasági szervező munkában a párt. eLek következetes, célratörő egy-egy kérdés megoldásában, akkor sokkal könnyebb és kézenfekvőbb olyan szem - léleti és cselekvési egység kialakítása, ami tükröződik a kerület vál - lalkoaásainál is. A pártszervezeteknél a cselekvési egység magasabb színvonalon volt 1973-ban, mint korábban. Az 1974. évi feladatok zömmel ismertek előttünk. A végrehajtási•feltételek is nagyjából biztosítva vannak. Azért mondom, hogy nagyjából, mert még sok a bizonytalansági tényező. Az elmúlt napokban, Sayaf'xahixxa helyiipari vállalatoknál, hanem az épí­tőipari és épitőanyagipari vállalatoknál kialakult olyan feszültség! góc, amely összefügg a világpiaci árakkal való tendenciákkal. Vigyázni kell, hogy ezek az események ne rontsák a hangulatot a vállalatok dolgo­zói között, mi sem vagyunk •Európában lakatlan sziget és a nyugati tőkés országok gazdasági tevékenységének hullámai elérték hazánkat is. Pl. bi­zonyos festékanyagok - amelyek külföldről jöttek be hozzánk - nincsenek, amelyek gondot okoznak. Budapesten-az idei év programja 10.000 lakás át­­' adása. Ennek a lakásoknak az átadását nehezíteni fogják a külföldi nyers­anyagok hiánya. Beszélgetéseket folytattunk a brigádvezetőkkel, művezetőkkel, párt?, szakszervezeti és KISZ titkár elvtársakkal. Ez egésznapos konzultációs beszélgetés volt. Felmerül az üzemi demokrácia megjavításának igénye. Azt tapasztaltuk, hagy a vizsgálatnál, hogy az üzemi demokrácia fejlődését bizonyítja, hogy múlóban vannak a kisebb ügyek felvetése is. A tulajdonosi tudatnak az a színvonala, az az oka, ami bizonyos szempontból elvárható napjaink­ban, ilyen szempontból még nem jutottunk előre /pl. ha a miénk, akkor vigyük haza a csaptelepeket, ezeket el kell zárni és csak as utolsó pillanatban felszerelni, mielőtt a lakásokat átadják, mert sajnos gyak­ran eltűnnek a drága csaptelep felszerelések/. Felül kell vizsgálni azokat a nézeteket, amelyek azt mondják, hogy az üzemi demokrácia teli - lönböző értekezletek megtartásával megoldottnak tekinthető. í

Next

/
Oldalképek
Tartalom