Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1972 (HU BFL XXXV.10.a/3)
1972-01-28
I ! zése a külkerc-skedelmi mérleg egyensúlyát szolgálják ez a termelő és külkexeskedolmi vállalatoktól jobb tervszerűbb, körültekintőob munkát igényel* A beruházások területen van o legtöbb probléma* Elöljáróban a párt- és a kormány jelen határozatai nem arra ir nyúlnak, hogy a IV* ötéves tervtől eltérjünk, hanem ellenkezőleg a népgazdaság egyenletes fejlődésének biztosítása érdekében a IV. ötéves tervhez kell visszatérnünk* Ugyanis 1971-ben a IV* ötéves terv ütemét messze meghaladták a beruházások területén* ( • Az utóbbi években•megnövekedett hazánkban a beruházások igénye* Ez önmagában nem baj, ha ebbe orvaserüséget viszünk és a lehetőségeink határain belül maradunk és a népgazdaságunk töretlen fejlődését szolgálják* A baj ott kezdődik ha minden előttünk álló termelés növekedési feladatot beruházással akarunk megvalósítani* Mert ebből következik os a kép mely népgazdaságunkban kialakult* A meglévő forrásoldalt nagyrészt szétapróztuk* Rengeteg beruházásba keafcüak* Egyiket még be som fejeztük már a másikba belefogtunk* Ennek következtében állt elő az a helyzet, hogy oz 1972-es népgazdasági tervben meghatározóit beruházási összegnek jóval több mint a felét olyan ^ beruházásokra kell fordítani, melyeknek már korábban a termelésben részt kellett volna venniük* Ezzel párhuzamosan probléma az is ami beruházásaink jelentős részére jellemző, ho,y az engedélyokmányban szereplő műszaki paramétereket nem tudják teljesíteni. Ezekből következik, hogy a szétaprózott beruházásoknak nagyobb épitési igényei vannak* amelyeknek telje ütése az épitőipar kapacitását is szét-szabdalja, melynek során az épités hatékonysága romlik, az anyagfelhasználás meg nő* A feladat, hogy 1972-ben és azt követő években a rendelkezésre álló erőforrásokat koncentráljuk, főleg a megkezdett beruházások fejlesztésére* Az újonnan indítandó beruházásoknál pedig jobb körültekintő előkészítésre és a munka hatékonyságúnak növelésére törekedjünk* M M \ — —1