Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1972 (HU BFL XXXV.10.a/3)
1972-09-12
I- 9 -* növendéket oktatnak, az óvodás kortól a középiskoláig.minden korosztály megtalálható itt. A helyiséget a HVDSZ Háztartási Alkalmazottak csoportjától bérlik. * , A Gerlóczy u. 11. szám alatt működő táncoktatói munkaközösség vezetője, Endrédy Imréné rövid idővel ezelőtt meghalt, és ez az eddig nagyon eredményesen működő, főként társastánc oktatással foglalkozó munkaközösség tevékenységét megzavarta. Az Endrédyné volt lakásából leválasztott helyiségben működő munkaközösség számára problémát okoz a régóta ott lakó albérlő család, és a most - eltartási szerződés révén - beköltözött uj lakó vitája. Az oktatás ennek ellenére rendszeresen folyik: gyermek-csoport számára ta balettet, felnőtteknek művészi tornát tanítanak. A' jól működő f társastánc-tanfolyamok - melyeknek a múltban hathetes turnusonként 50 résztvevője volt,- azonban visszaestek. Reméljük, hogy ez csak átmeneti állapot, mert a kulturált társastánc megtanulására - az iskolai tanfolyamok számának csökkentése miatt - szinte csak a munkaközösségekben van lehetőség. A kerületi kulturális munka vitelében jelentős részt vállalnak a tömegszervezetek, melyek - politikai feladataik megvalósítása közben - kulturális tevékenységet is folytatnak. A Hazafias Népfront elsősorban a szocialista országok nemzeti évfordulóinak megünneplésével, külpolitikai tájékoztató előadásokkal, és egy-egy kiállítás rendezésével végez színvonalas kulturális munkát. A múlt évben megrendezte a Bartók Heteket, most pe’ dig a Petőfi évforduló méltó megünneplése érdekében szervez széleskörű akciót. Ezen kivül részt vesz a kerületi helytörténeti ta munka irányításában is. ta A ma már a Hazafias Népfront keretében működő Nőbizottság az iskolai szülői munkaközösségek körében kifejtett ismeretterjesztő tevékenységgel, a Nemzetközi Nőnap és a Nemzetközi Gyermeknap megünneplésével, a Néphadsereg Központú Klubjáhan, működtetett "Háziasszonyok klubja" foglalkozásaira való mozgósítással•járult hozzá a kerületi lakosság műveléséhez és szórakoztatásához. A MI SZ a műszaki-technikai kultúra fokozását szolgáló szaktanfolyamok szervezésével, szakkörök működtetésével vesz részt a kulturális nevelőmunkában. ’ • A Vöröskereszt évi 300 egészségügyi ismeretterjesztő előadás, 30-40 különféle egészségügyi szaktanfolyam, ankétok, viták, véradó jutalmazási ünnepségek rendezésével veszi ki részét a népművelési munkából. űré I * • s