Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1972 (HU BFL XXXV.10.a/3)
1972-09-12
lcul túr termeiben, klubhelyiségeiben bonyolítja le rendezvényeit. Az utóbbi években ismertté vált Kazinczy Stúdió beszédtechnikai tanfolyamainak lefutása után /4 évadon át 8 tanfolyam lebonyolítására került sor/ 197o-71-ben többnyelvű Irodalmi Szalon működtetésével kísérletezett, majd a múlt évadban megkezdte lielyeirási tanfolyamok szervezését. 1971-ben ezen kivül 39 ismeretterjesztő előadást és 38 műsoros estet rendezett, de önálló helyiség hiányában nem tudott vállalkozni arra, hogy klubjellegű közösségeket hozzon létre. A Fórum közönségét a lakóterületről kampányszerűen szervezi. Törzsközönsége csak a kerület nyugdíjasaiból alakult ki, akik számára havonta 1 alkalommal hosszú evek r óta rendszeresen szervez ismeretterjesztő előadást. Valamelyes javulás várható ezen a területen, mivel a Fórum megkapta a Nőtanács Engels tér 5* szám alatti helyiségét, ahol esti rendezvények, összejövetelek szervezésére is lesz lehetőség. Ebben a helyiségben az eddig is szervezett programok lebonyolításán kivül helyet kaphat a Helytörténeti Munkacsoport, a Belvárosi Ifjúsági Színpad, és terveink között szerepel a KISZ-szel karöltve egy politikai vitafórum kialakítása is. A kerületi Tanács közvetlen irányitása alá tartozó másik intézmény a Dési-Huber István képzőművészeti Kör, az ország egyik legeredményesebben működő képzőművészeti szakköre. Az itt folyó oktatás eredményességét Uzonyitja, hogy a Körben tanuló fiatalok közül évente lo-15 fő nyer felvételt a Képzőművészeti, illeti ve az Iparművészeti Főiskolára, A beiratkozott növendékek száma évenként 25o-3oo fő, de a jelentkezők száma sokkal nagyobb,- a Kör tanárai kénytelenek a jelentkezőket eltanácsolni, mert ta nem tudnak számukra helyet biztosítani. Ha a Körnek sikerülne a jelenleginél nagyobb helyiségbe költözni, ugyanezzel a költBÓg— ta kihatással /uj tanárok és modellek beállítása nélkül/ kétszer ennyi növendék oktatásáról is lehetne gondoskodni. Az Igazgatási Osztály évek óta keresi a lehetőségét a helyiség-probléma megoldásának, de semmivel sem jutottunk előbbre. Mivel az Ifjúsági Ház építése - melynek felső emeletét a Dési-Huber Kör kapná meg a tervek szerint - a távoli jövőbe tolódott el, időszerű lenne újra elővenni a Dési-Huber Kör helyiségproblémájának rendezését. Mint a bevezetőben említettük, kerületünk könyvtári ellátottság tekintetében viszonylag kedvező, helyzetben van, mert a lakosság ellátása céljából létsitett Szabó Ervin könyvtársfiókolc mellett központi, nagy tudományos könyvtárak is részt vesznek az igények kielégítésében. Együttesen 4,5 millió kötetes állománnyal rendelkeznek, de igénybevételi lehetőségük korlátozott. L O *- 5-