Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1972 (HU BFL XXXV.10.a/3)

1972-06-23

Én magunk felé, a Budapesti Pártbizottság felé is elfogadom azt, hogy módot és lehetőséget kell adni arra, hogy érdemi véleményt tudjanak mondani. Őszintén megmondom, hogy mi azt hittük, hogy ez itt a kerületben már annyira kialakult, hogy sokat vitatkozni rajta nem kell. Csalódtunk és jó lett volna, ha esetleg egy rendes VBáülésen, vagy ha rendkívülit tartunk is, nem időhöz kötve vitatjuk meg a dolgot, de őszin­tén mondom, hogy mi úgy képzeltük el, hogy ez a probléma a VB-n már ismert. Szlameniczky István et. Szerintem most tárgyaljuk meg pártbizottsági ülésen is az­zal a feltételezéssel, hogy Bottyán elvtárs él is^ a lehető­ségekkel, melyeket Somogyi elvtárs felajánlott neki. fa j>p.Seres László et. fe Én is azt javasolom, hogy most már tárgyaljuk le annál is inkább, mert Bottyán elvtárs helyzete itt most már annyira Í megváltozott. Javasolom, hogy a hátralévő három nagy napirend közül, -miután már az időből kifutottunk - közművelődési témát® 1 vegyük le napirendről és miután az ősz folyamán erre még ismét vissza lesz térve, ezt most tájékoztatóként vigyük. dr.Kurucz Imre et. Javasolom: fejezzük be a vitát. Megmondom őszintén azt azért, hogy magam is úgy véltem, hogy a yO perc elég lesz. ügy vél­tem, hogy a lényegben egyetértünk - az eddigi beszélgető­sek tapasztalata alapján. Ázt hiszem ugyan most is ott tar­tunk, csak a formai dolgokban volt szükreszabás• fe Határozat: A Végrehajtóbizottság Bottyán János elvtárs felmentését és Váry Miklós elvtárs kinevezé­sét e 1 f o g a d ja és a Pártbizottság ele terjeszti. faj ■! $ % * vJ mi/pp ■ • 1 mm­­mm 1 J.3 1 i Ü | ________J imk Somogyi Sándor et. r.

Next

/
Oldalképek
Tartalom