Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1971 (HU BFL XXXV.10.a/3)
1971-11-12
A KISz olyan konklúzióra jutott, hogy tulajdonképpen ez nem is egyértelműen ártalmas, de itt meg is követelték, hogy a fiatalok mozogjanak* Továbbá a leggyakoribb mozgás a segédmunkásoknál van. Nagyon érdekes és nagyon fontos - s erre egyébként szeretnékkvlsszatérni - a munkaerőmozgásnak nagyon sok indítéka van. Elemzi ezeket az okokat, melyek az anyagiakkal együtt munkaerőmozgást generálják. . Sőt, ez olyan országos probléma, hogy joggal előttünk az a kérdés, hogy mi a PB., a pártszervezetek, pártbizottságok, a kommunisták feladata? Nehéz e kérdésnél a vitatkozás. Szabadjon megemlíteni, hogy: sokkal egyenesebb volna, ha nyíltan elő állnának azzal, hogy kérem én ezen a munkahelyen nem jól érzem magam, vagy: én nem szeretem magát mint vezetőt. Ez igy sokkal egyszerűbb lenne, de ez sajnos nem igy van. Mert van olyan eset is - s ez helyén való -, aki ha jól érzi magát, nagyon meggondolja, hogy otthagyja-e a munkahelyét? Nekem legalábbis ez a meggyőződésem éppen az előbb elmondottak alapján. Mint ismeretes előttünk ennek vannak pozitiv es negativ hatásai, vannak okok, amelyek meghúzódnak a háttérben. Egyes összefüggéseiben a munkaerőmozgást mint okoztatot adminisztratív intézkedésekkel tényleg minimálisra lehet szorítani a munkaerőmozgást, de ezek az intézkedések átmenetiek kell hogy legyenek. Mindenekelőtt a mérték is szükséges. A nemzetközi tapasztalat, valamint a hazai elemzések is azt mutatják, hogy mintegy 3o %-ot tesz ki. Persze manapság ez már csökkenő tendenciát kell hogy mufe tasson, Sok ember van, akit kellene mozgatni, és még sem teszik ezt meg. Gyakran jelentkezik a munkaerő termelékenység és munkaerőmozgás. Tehat elsődleges kérdés itt a feszültség és megint csak visszatérve a légkörre és azokra a jelenségekre, amelyek a munkaerő termelékenységét gátolják. A kommunisták, és a pártszervezet feladata: A nevelés, az anyagiassággal szemben való fellépés. /Bár nagyon sokszor nnm ez az oka annak, hogy az illető nem tud a helyén maradni hosszabb ideig/. Egész biztos, hogy neveléssel komoly eredményt tudunk elérni, természetesen ez idő és türelem kérdése. /I~h r