Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1970 (HU BFL XXXV.10.a/3)

1970-06-29

©' | 9».j Az elmúlt években végzett eszmei-politikai munkánk jelentősen hozzájárult a pártszervezetek "eszmiilpolitikai egysége erő­sítéséhez. A pártszervezetekben folyó eszmei munka színvonala hatékonysága javult, ez egyben annak is feltétele volt, hogy a pártszervezetek megtalálják helyüket, melto politikai szere­püket a jelenlegi gazdasági szisztémában. Eszmei munkánk lehetőségeit javították a Központi Bizottság­nak a közelmúltban nyilvánosságra hozott több elvi állásfog­lalása. /Tudománypolitikai irányelvek, Ifjúságpolitikai kér­désekben való állásfoglalása, stb./ Ezek elméleti támponto­kat szolgáltattak sok időszerű kérdés elvi közelítésében, rá­­^ irányították figyelmünket olyan elvi problémákra, melyeket az élet vetett fel és amelyek elől nem lehet kitérni. Az eszmei-nolitikai munka hatékonyságának értelemszerűen fontos fokmérője az, hogy az egyes pártszervezetek, a párttag­ság milyen befolyást tud gyakorolnia környezetére, a munka­helyi politikai magatartásra. Aholfolyan jelenségek vannak, hogy a nyugati tőkés országokba való kiutazások előnyei mi­att háttérbe szorulnak a szocialista országokkal fejleszten­dő együttműködési kaj>csolatok, /sőt a kölcsönös szállítások ta is/ — ott bármilyen szépek is formailag pl* a pártoktatás adatai, baj van az eszmei-politikai munka Intékonyságával* A minisztériumi és más irányitó tevékenység tartalmát te­kintve állandó politikai mérlegelést és állasfoglalast is igényel, ezért a pártszervezetéknek az eszmei-politikai mun­ka hatékjo nyságát ré elsősorban az allami feladatok végre­hajtásában kell lemérni, elemezni és ellenőrizni. Vitatott elméleti kérdések: A kerület párttagságának és dolgozóinak összetételéből kö­­vetkezően'WVltatott^-pr^bTéffiaK'lcozdW megtalálhatok a szo­cializmus mai valóságának konkrét gyakorlati megítélésétől kezdve a lfplvontabb tudományos igényű ideológiai problé­mák. Pl: __________________________________________ÁJ_______________________________________________ ^1 liiiinniNwii m mi iiiiiihimw it* r

Next

/
Oldalképek
Tartalom