Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1970 (HU BFL XXXV.10.a/3)
1970-06-29
* ' A másik kérdés Összefügg azzal, amit Seres elvtárs mondott, hogy nagyon sokan azt hiszik, ha valaki gazdag, az rosszabb. Nagyon sokféle szemszögből lehet vizsgálni, de a művelődés szemszögéből nézve, például, hogy a társadalom presztise egyes kérdésekben sokkal nagyobb, mig ezzel szemben a műveltségnek, a tanulásnak a várt-magatartásnak, ezen felül az egymáshoz való viszonynak is a presztise már kiesebb, Sándor elvtárssal egyetértek és érdekes volt, amiket elmondott* azonban egy dologban gondolkodni valót ad és ez a származás kérdése* Mi nem a származást kutatjuk, mi azt akarjuk, hogy olyan rendszerünk legyen, ahol folyamatosan lehet a munkásokból, parasztokból a főiskolákra, egyetemekre felvenni és minket az vigasztal, ha a lakatos gyereke vesz részt a mozgalomban ós nem a tobornoké. Tapasztalatból tudom, hogy több a tehetséges gyerek a munkások és parasztok gyerekei között, mint ahány a rendszerünk mellett a vezető pota zicióra szert tettek között. Siklós Margit elvtársnö: Egy olyan kérdésről nem beszélt Seres elvtárs, amely tapasztalatain.: szerint az V,kerületben a gazdasági és kulturális területen dolgozókat izgatja. Ez a szocialista táboron belüli nézeteltérések problémája, s ezeket a nézeteltéréseket még önmagunk bizonyos hibás magatartása fokozza is. Egyszer lélegzetet véve neki kellene ülni és erre iritálni a partnereket. Most a parlamenti ülésen gazdasági reformról beszéltünk csak. Ezzel a kérdéssel foglalkozni kell és a magatartásunkban is változtatásokat eszközölni, tudatosan azt helyezni előtérbe ami közös és nem élezni, forszírozni az ellentéteket. Sándor elvtárs beszélt arról, hogy egy bizonyos vonatkozásfa bán a minisztériumi pártbizottsági ülésein is meg................................. az az eszmei terror, amit a Lukács-tanok gyakorolnak. Persze ebben a mi kiadóink, szerkesztőink is hibásak, de azt is meg_kell fogalmazni, hogy tudunk-e minden esetben ellenérvelni. Sajnos nem vagyok erről meggyőződve. Nagyon egyszerű lenne betiltani, de nagyon nehéz lenne megteremteni a lehetőséget azoknak a fiataloknak is, hogy felkészülhessenek, akkora humán vagy polgári műveltségre tegyenek szert, mint amilye ezeknek az snbereknek van* hogy mi lehessünk az erősebbek. Nekem az a véleményem, hogy valahol elvetettük a sulykot akkor, amikor a kulturális területen a demokratizmusként a műhely-Önállóságot helyeztük előtérbe. Mint monopóliumok rendkívül sok visszaélésre adódik lehetőség# Két szépirodalmi kiadó van és kérdem: mi történik, ha nézeteltérések vannak? hódéi elvtárs: ki nevezi ki ezeket az igazgatókat? Siklós elvtársnö: Ha három hónaponként leváltjuk őket, ak- ITMör’'is'’mőnopol-Hélyzet alakul ki. Sokkal inkább a társadalmi kontrolt kellene hangsúlyozni és ennek a lehetőségét 'megteremteni. j . f « ■ -r