Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1970 (HU BFL XXXV.10.a/3)
1970-09-18
: 7 ©.©íréTM: ©fi fymm fc^S i|# ■ );h I Ilii 11 I I • ' 7 í 8 $- 23 -intézmények, számára megszabott feladatok a határozatokban foglalt kötelezettségek. Sajnos nem a kívánt mértékben érvényesül a közös célokból, a közös felelősségből fakadd, politlkai-ideolőgiai alapon nyugvó kapcsolat, mely csökkenthetné a függőségi viszonyt és az ebből adódé negativ jelenségeket, a kritikai légkör hiányosságait, egyben erősítené az üzemi, vállalati demokráciát. Érdekes, hqgy ahol pártbizottságok működnek, a gazdasági vezetéssel való kontaktus jobb, kiegyensúlyozottabb, a párt ^ normáinak inkább megfelelő, mint már akár ugyanezeken a területeken az alapszervezetek vonatkozásában. fa Több helyen a kapcsolatot rendszerint leszűkítik a titkárok és az első számú gazdasági vezetők személyi kapcsolatára, melyet a jövőben fel kell váltania a pártveas tőségek testületéi ás a gazdasági vezetés, valamennyi felelelős vezető közötti kapós, latnak. Az emlitett kritikátlanság a kaposolatok tartalmán kivül természetesen összefügg azzal is, hogy előtérbe kerültek a vállalati, a csoportérdekek. Ez azonban nem csökkentheti pártszervezeteink felelősségét, hogy minden erejüket a párt gazdaságpolitikai elveinek érvényesítésére, a gazdálkodás céljainak elérésére összpontosítsák. tafe | j 3-*/_A. kerület általános fejlődése^. j-Jcggületi Tanács tevékenysége» I | Az V.kerületi Tanács gazdasági szervező és kulturális ügyintéző tevékenysége az utóbbi évek folyamán kedvezően fejlődött. Munkájában eredményesen biztosítja a párt és kormány politikájának végrehajtását, a központi intézkedésekből kerületi szinten jelentkező feladatok megoldását, egyre inkább betölti a kerület gazdasági, kulturális életének állami irányitó szerepét. •/ • I s? >' \ '«■© i r